V. évfolyam Különszám, 2006. április 3.
Dátum: 2006-04-03 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:11.902984, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
TARTALOM
» Schmitt Pál: A változás bekövetkezik
» Mikola István: Nekünk mindenki fontos
» Orbán Viktor: A szoborpark lázad a demokrácia ellen
"Készen állunk, hogy véghezvigyük a biztonságos kormányváltás programját, olyan állam kell, amely nem lenéz és kioktat, hanem megbecsül" - fogalmazott vasárnap Orbán Viktor a magyar szolidaritás napján az Országház előtti teret és a környező belvárosi utcákat megtöltő tömeg előtt. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke megrendítő érzésnek nevezte, hogy a rendezvényen még többen gyűltek össze, mint négy évvel ezelőtt. Egyúttal figyelmeztetett, hogy a múlt új ruhába öltözik. "Lázad a szoborpark. A múlt szobrait 1990-ben eltávolítottuk, de most egy letűnt korszak akar átöltözve visszajönni" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
A nagygyűlés résztvevőit Philip, a rendezvény moderátora, valamint politikusok és közéleti személyiségek köszöntötték. A színpadra meghívott közéleti személyiségek, művészek, politikusok egyesével érkeztek, és egy-egy mondatot intéztek a tömeghez. Többek között Tőkés László Kirányhágó-melléki református püspök, Szabad György, az 1990-ben választott Országgyűlés elnöke, Sunyovszky Szilvia, Kubik Anna, Császár Angéla, Schmidt Mária, Buzánszky Jenő, Gyulay Zsolt, Mészöly Kálmán, Iván László, Kovács Ákos, Pataki Attila, Németh Alajos, Sára Sándor, Blaskó Péter, Oszter Sándor, Eperjes Károly, Balázs Péter, Bayer Zsolt, Cseke Péter, Döbrentei Kornél, Horváth Sándor, Körtvélyessy Zsolt, Raksányi Gellért, Náray-Szabó Gábor, Papp Lajos, Kalász Márton, Kárpáti György szólt az egybegyűltekhez. Részt vett a rendezvényen Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége. Az emelvényen foglaltak helyet a Fidesz választási szövetségeseinek képviselői: Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum, Jakab István, a Magosz, Szijjártó Péter, a Fidelitas, Farkas Flórián, a Lungo Drom, Semjén Zsolt, a KDNP, Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség, Harrach Péter, az MKDSZ és Császár Antal, a Vállalkozók Pártjának elnöke.
A Kossuth téren és a környező utcákban lévő tömeget köszöntve Csoóri Sándor író azt hangsúlyozta, hogy mindig méltó feladat megmenteni egy nemzetet önmagának és az emberiségnek. Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa kiemelte: jövő vasárnap egy újabb évszázad mérkőzése veszi kezdetét. Hozzátette: a jövő héten családjával együtt a Fideszre fog szavazni. Kudlik Júlia a nemzeti konzultáció tapasztalatairól mesélt. A legszomorúbbnak azt nevezte, hogy Magyarországon nem a magyar ember a legfontosabb. Ezt csak összefogva, árkot-bokrot átugorva lehet megváltoztatni - hangsúlyozta.
Együtt köszöntötte az egybegyűlteket Áder János frakcióvezető, Kövér László választmányi elnök és Pokorni Zoltán alelnök. Áder arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövő héten, a szavazáskor is elegen kell lenni. Kövér, a "46 éves pápai gyerek" azt kérte, hogy "legyen úgy, mint régen volt". Pokorni hangsúlyozta: "Ez a tér, ez a város, ez a föld a miénk is, és ezt mondjuk el nekik is!"
A rendezvényen fellépett többek között Demjén Ferenc, Varga Miklós, Sasvári Sándor, Keresztes Ildikó, a Black II Black, a Kormorán zenekar, valamint a Csángóföldről érkezett gyermekkórus.
A Magyar Szolidaritás Napján a Fidesz adománygyűjést rendezett a Bethesda Gyermekkórház és a mozgássérültek megsegítésére. A nagygyűlés résztvevői a helyszínen elhelyezett adománygyűjtő ládákba dobhatták felajánlásaikat.
Schmitt Pál: A változás bekövetkezik
Ez az egyetlen, még előttünk álló hét adhat alkalmat néhány szomszédhoz bekopogni, és megmutatni a szeretet és az összefogás erejét - hangsúlyozta a Kossuth téren mondott beszédében Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! Mint volt sportoló jól emlékszem, hogyan számoltuk a napokat a nagy verseny előtt, szinte szuggeráltuk magunknak, hogy nyerni fogunk, hiszen megtettünk minden tőlünk telhetőt. Arra is emlékszem, hogy edzőim arra oktattak: készülj tiszta eszközökkel, tartsd tiszteletben a szabályokat, sose becsüld le ellenfeledet, az erős és méltó ellenfél ellen a legédesebb a győzelem! Kemény edzésmunka áll mögötted, mondták, elsősorban abban kell hinned, az elvégzett rengeteg munkában, és kérték, hogy higgyek és bízzak csapattársaimban is - mondta Schmitt.
Ha azt kérdezem most önmagamtól - folytatta a Szövetség alelnöke -, hogy bízom-e csapattársaimban? Nos, miért ne bíznék? Hiszen engem is erősít János óriási munkabírása, elhivatottsága. Nekem is erőt ad Zoltán széles körű tudása, Mihály megalapozott önbizalma, Ildikó elkötelezettsége és kedves derűje, László konok hite, Lajos ereje és magabiztossága. Természetesen hiszek Istvánban, a csapat orvosában, és végül én is érzem és hiszem a csapat kapitányának küldetését.
Mint korábban, az európai parlamenti választások idején, most is vallom, hogy csak együtt sikerülhet. Bevallom, most is izgulok. Bár most jól esik ez az izgalom, most is számolom, mint a gyerekeim és az unokáim, ahogy szokták karácsony előtt, hogy hányat kell aludni még.
Kérdezem magamtól, jártam-e elég helyen az országban. Próbáltam-e sok embernek erősíteni az akaratát és a hitét? Mondtam-e egyszer is nemet bármilyen feladatra az elmúlt három évben? Beszéltem-e eleget a rám figyelő embereknek a keresztény erkölcsről, a nemzetről, a haza szeretetéről? Megbántottam-e bárkit is ezen vagy azon az oldalon emberi méltóságában? Sugárzott-e belőlem a bizalom nagyszerű jelöltjeink iránt? Megköszöntem-e mindenhol és elégszer a polgári körök, az együttműködő partnereink, az önkénteseink segítségét, rengeteg munkáját és önfeláldozását?
Azt javaslom Önöknek is, kérdezzenek hasonlókat önmaguktól. Mert van még egy hét, még sok mindent be lehet pótolni. Ez az egyetlen, még előttünk álló hét adhat alkalmat néhány szomszédhoz bekopogni, és megmutatni a szeretet és az összefogás erejét. Ezen a héten még egyszer beszéljünk gyerekeinkkel, unokáinkkal, az első szavazókkal. Hívjunk fel néhány barátot, akivel már régen beszéltünk, és kérdezzük meg, kérjük meg őket, hogy jöjjenek el szavazni. Kérem, hogy a hívő emberek ezen a héten mondjanak egy fohászt, imádkozzanak a változásért. Szervezzük meg, hogy segítünk az idősebbeknek. Gondoskodjunk róla, hogy legyen mindenhol ellenőrzés, használjuk fel ezt a néhány napot arra is, hogy bátorítsuk és biztassuk egymást arra, hogy a várva változás igenis bekövetkezik.
Én három évvel ezelőtt csatlakoztam a Fideszhez, mert az alapító okirat szerint a szövetségnek nincs ellenségképe, viszont van világos jövőképe, programja, egy cselekvő nemzet számára, amely a munkára, a családra és az otthonra épül.
Kérem, engedjék meg, hogy két korosztályhoz külön is szóljak: az idősekhez és a fiatalokhoz. Számtalan hozzám érkező kedves levélből úgy látom, hogy az 1 millió 700 ezer nyugdíjasnak írt levelem nekik igen jól esett. A levelek arról tanúskodnak, számítanak rá, hogy sor kerül a 14. havi nyugdíj megteremtésére. Sokan köszönték azt a szándékunkat, hogy le kívánunk venni terhet a vállukról, féken tartva a gyógyszerárakat, energiaárakat, kiadásaik jelentős tételeit. Néhányan azt írták, hogy nem kívánják többé látni azokat a plakátokat, amire az volt írva, hogy több pénzt az embereknek. Mert ez méltatlan, sőt megalázza azokat, akik szegények, különösen akkor, mint ahogy most történt, hogy az ígéret betartatlan maradt. Egy 73 éves nyugdíjas azt írta, kicsit későn ugyan, de mostanra nekem is benőtt a fejem lágya. Változást akarok. Egy balatonlellei asszony levelében azt írta, én nem alamizsnát kérek, hanem ha kell, még könnyű munkát most is el tudnék vállalni. Egy gyöngyösi pedagógus pedig így írt: a 14. havi nyugdíjról írt kedves levelét köszönöm, ha három kívánságom lehetne, mind a három az lenne, hogy győzzön a Fidesz!
Most pedig engedjék meg, hogy szóljak a fiatalokhoz. Az első szavazók népes, közel 400 ezres táborához. Talán ők nem is tudják, hogy micsoda lehetőség adódik számukra, hiszen a négy évvel ezelőtti választásokat 56 ezer szavazattal vesztettük el. Ha erre gondolunk, akkor ez a 400 ezer fiatal nemcsak saját sorsáról dönthet, de eldöntheti az ország, ha tetszik, a nemzet sorsát is. A fiatalok eldönthetik, vagy jelentősen befolyásolhatják a végeredményt, vagyis azt, hogy lesz-e változás. Sokan közülük szakmával, vagy diplomával a kezükben nem tudnak elhelyezkedni, és azt látják, hogy az ingyen tankönyv, ingyen jogosítvány, ingyen nyelvvizsga, ingyenes számítógép-tanfolyam, ingyenes utazás megannyi szép ígéretéből semmi sem valósult meg. Nekünk felnőtteknek oda kell figyelnünk első szavazó gyermekeinkre, unokáinkra, elsősorban arra, hogy mindannyian menjenek el szavazni, és természetesen arra is, hogy az X jó helyre kerüljön, hiszen az meghatározhatja életünk összes többi szavazatát.
Visszatérve a sportos hasonlatra. A jó versenyző a verseny napján akar élete legjobb formájában lenni. Ez a nap pedig, mint tudjuk, mához egy hétre, április 9-én eljön. Engem három éve ez a nap éltet, és azért dolgozom, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség győzzön, legyen ismét polgári kormánya hazánknak, hogy együtt cselekedhessen és alkothasson a nemzet. Higgyék el, hogy győzni fogunk! Együtt győzni fogunk.
Mikola István: Nekünk mindenki fontos
A kórházakat nem adjuk, a magyar egészségügy nem lesz fizetős, el az enyves kezekkel! Ezt a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltje emelte ki.
Köszönöm szépen, jól vagyok, jól vagyok, köszönöm. Kedves Barátaim! Tisztelt Egybegyűltek! Köszöntöm Önöket - kezdte beszédét taps közepette Mikola István.
Még hogy nincs kormányváltó hangulat?! Furcsa dolgokat beszélt tegnap a miniszterelnök: ők az elsők, mi a másodikak. Szét lehet büntetlenül szakítani egy nemzetet? Szögezzük le, nekünk mindenki fontos, az is, aki az élen jár, és az is, aki a keresztet cipeli - hangsúlyozta a polgári kormány egészségügyi minisztere.
Új politikára van szükség, társadalmi-gazdasági fejlődést csak testében, lelkében, szellemében kiművelt, azaz egészséges emberekkel lehet csinálni. Több ország példája bizonyítja ezt. Több európai ország járta már azt az utat - Finnország például -, amelyet mi is járni fogunk. Ehhez nemzetegyesítésre, a nemzeti kultúra ápolására, szolidaritásra, egymással való törődésre, a családok támogatására és hitre van szükség. Ezekről az értékekről szólunk, amikor erről beszélünk. Kell tudnunk, hogy el akarnak bennünket, engem is lehetetleníteni. Nem fog sikerülni - húzta alá Mikola.
Majd kifejtette: most az egészségügyi közvagyonra és a földre fáj a foguk. Elvitték a gázt, a villanyt, mutyiznak a gyógyszerpiacon. Jelentem, beálltam az ajtóba, megvetettem a lábamat, a kórházakat nem adjuk, az egészségügy nem lesz fizetős, el az enyves kezekkel! Ne nézegessék a csodálatos épületet, a budai gyermekkórházat, ahol beteg gyermekek szenvednek, és gyógyulást várnak. Az egészségügyi közvagyon nem lesz ingatlanspekuláció áldozata.
Megőrizzük a társadalombiztosítás egységét, nem kellenek az egymással versengő magánbiztosítók, mert miért fognak versenyezni. Nem a 75 éves cukorbeteg-érszövődményes emberért. Ezek a verseny-magánbiztosítók sehol sem az elesettek, betegségben szenvedők üdvét szolgálják. Nem lesz szegény és gazdag betegellátás. Nem lesznek elsők és másodikak. Nekünk mindenki egyaránt fontos.
Arra törekszünk, hogy az egészséges életmód kiemelt értékként szerepeljen a köztudatban. Mindennapos testnevelést az iskolákban, egészségtan-oktatást az iskolákban. Emberi méltóságát megtartva gyógyulhasson minden beteg, minden szenvedő. Felelős áldozatos munkájukhoz mért fizetséget kapjanak az orvosok, és legkedvesebb, legfontosabb munkatársaink, egészségügyi dolgozók. Jó állapotú kórházakban, korszerű eszközökkel és gyógyszerekkel folyjék a gyógyítás. Mi építeni fogunk, és nem rombolni. Higgyük el, hogy tudunk fordítani a sorsunkon!
Ma megnyitjuk a magyar szolidaritás következő éveit: négyet, nyolcat és húszat. És sikerülni fog, ahogy Schmitt Pál barátom mondta a sikeres európai parlamenti választások előtt: "Csak együtt sikerülhet, együtt sikerülni fog!" Mindehhez persze jókedv kell. Ahogy a zseniális költő, Jókai Anna mondja, amikor felsóhajt, fohászkodik, "Öreg Isten, nagy Isten, más remény nincsen, mint igazat, kegyelmet, hogy Te szabj végül rendet, maradék országnak adj életes kedvet!"
És Kedves Barátaim! Tessék mosolyogni! Aki mosolyog, és ezt orvosként mondom, annak a vérében hormonok szabadulnak fel, endorfin hormonok, amelyek megvédik a koronáriáit, a koszorús ereit a betegségtől. És akire mosolyog, és aki visszamosolyog, annak a vérében endorfionok szabadulnak fel, és annak a koronáriáit is megvédik a betegségtől. És ami a legérdekesebb, hogy mindez teljesen ingyen van - zárta beszédét a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltje.
Orbán Viktor: A szoborpark lázad a demokrácia ellen
Készen állunk arra, hogy olyan politikát teremtsünk Magyarországon, amelyben végre a magyar emberek lesznek a legfontosabbak. Készen állunk, hogy olyan államot építsünk, amely nem lenéz, kioktat, megsért, hanem elismer, megbecsül és bátorít - hangsúlyozta beszédében Orbán Viktor.
Egy könnycsepp, a legsűrűbb dolog a világon. Benne sűrűsödik össze a szülők boldogsága a gyermekük születésekor. Az édesanya öröme gyermeke esküvőjén. A fájdalom, amit szeretteink elvesztésekor érzünk. Minden, ami bennünk, emberekben ott van, az egy könnycseppben is benne van.
Vannak különleges idők, amikor különös könnycseppek fordulnak ki az emberek szeme sarkából. Ilyen idők jártak itt, a Kossuth téren négy évvel ezelőtt, amikor egy könnycseppben sűrűsödött össze egy nemzet szabadságvágya, szomorúsága és megvalósítatlan álmai. Ebben a Magyarországért hullajtott közös könnycseppben született meg az az erő és hit, amely egyben tartott minket, akik itt álltunk akkor. Akkor született meg az erő és a hit, amely azóta hozzánk húzta sok-sok honfitársunkat. A Magyarországért hullajtott könnycseppből született erőt és hitet ünnepeljük ma, a magyar szolidaritás napján. Arról se feledkezzünk el, különösen ne ezen a napon, hogy honfitársaink ezreinek otthonát fenyegeti az árvíz. A magyar szolidaritás jegyében arra kérek mindenkit, segítsen, ahol lehet, és ahol tud.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Megrendítő érzés látni és érezni, hogy ismét ennyien vagyunk, még többen, mint négy évvel ezelőtt. Akkor azt mondtuk, hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. Azt is mondtuk, akik hisznek a szeretet és az összefogás erejében, azoknak a megpróbáltatások is javukra válnak. Sőt, még ellenfeleik is útjukra segítik őket. Miért kellett nekünk az összefogás ereje? Azért, hogy meg tudjunk őrizni mindent, amit 1998 és 2002 között építettünk. Meg akartuk őrizni a hitet, hogy volt értelme küzdeni az orosz csapatok kivonásáért. Volt értelme küzdeni a szabad választásokért. Volt értelme küzdeni a határon túl élő magyarokért. Hogy volt értelme megőrizni az '56-os forradalom emlékét. Meg akartuk őrizni a hitet, hogy kell lennie a világban egy erkölcsi rendnek, amely végül mindent és mindenkit oda helyez, ahová való. Négy éve fogadalmat tettünk.
Négy éve fogadalmat tettünk, hogy bármilyen nehéz idők következzenek is, megőrizzük, ami történelmünkben érték és jelenünkben összetartó erő. Fogadalmat tettünk, hogy megőrizzük az ezeréves államot, Márai nyelvét, a csíksomlyói búcsút, a szent koronát, az '56-os zászlót és a rendszerváltás szabadságát.
Négy éve féltettünk mindent, ami drága a szívünknek. De amikor itt együtt megláttuk egymást, éreztük a bizonyosságot. Nem hagyjuk akkor sem szétszóródni, elsüllyedni, ha nincs a kezünkben a kormányzás eszköze. Ne restelljük kimondani, azért akartuk így, mert mindezekben magunkat akartuk megőrizni! Mert általuk vagyunk, akik vagyunk: idősek és fiatalok, sikeresek és elesettek, életerősek és elfásultak, lelkesek és kiábrándultak. Általuk vagyunk, és csak általuk lehetünk így együtt XXI. századi magyarok.
Ma azt látjuk, vannak dolgok, amelyek újra és újra megpróbálnak beférkőzni az életünkbe. A múlt ilyenkor új ruhába öltözik, mint amikor újracsomagolnak egy régi árut. Mi bedőlünk, és amikor otthon kicsomagoljuk, kiderül, ugyanolyan hitvány, mint a régi volt. De akkor már késő ráébredni, hogy a raktár tele van eladhatatlan áruval.
Ma újra el akarják nekünk adni a XX. századot. Még van belőle a raktáron, de a régi külsővel eladhatatlan. Hát újracsomagolják nekünk. Az utóbbi hetekben hatalmas toronyházakat is beborító arcképek néznek ránk. Furcsa érzés fog el bennünket, mintha egyszer már találkoztunk volna ilyesmivel. Ismerős ez a mindenen elhatalmasodni akaró aránytalanság. Több kilométerről is látható papírszobrok néznek le ránk a magasból. Szobor, amit nem egy közösség állított tiszteletből valaki emlékének. Olyan szobor, amit valaki még életében saját magának állítatott saját maga iránti nagyrabecsülése jeléül.
Egy ma élő ember papírszobra. Nagyobb, mint amekkorát Sztálin, Mao Ce-tung vagy Kim Ir Szen állítatott magának. Valóban, a jó szemű orvos nem hibázott: csak a füle három emelet.
Kedves Barátaim! Egy ember, egy program, egy papírszobor. Ebben az egyben világelsők lettünk az elmúlt négy év alatt. Ekkora szobra még soha senkinek sem volt, talán még a fáraóknak sem.
Világos jele ez annak, hogy valami elszabadult. Világos, kiáltó jele ez annak, hogy lázad a szoborpark. A múlt szobrai, amelyeket 1990-ben sikeresen eltávolítottunk, és a városon kívüli parkba zártunk, most megpróbálnak visszalopakodni. Egy letűnt korszak, amelyről azt gondoltuk, végleg elmúlt. Amelyről azt hittük, sikerült legyőznünk, most újra feltápászkodni készül. A múlt, amelyet egyszer már magunk mögött hagytunk, amitől egyszer már megszabadultunk, most átöltözve, újracsomagolva vissza akar lopakodni a városba.
Ma már ott tartunk, hogy a diktatúra legmagasabb döntéshozóit a március 15-i kitüntetésekkor egy nevezőre hozzák a demokrácia megteremtésében kimagasló érdemeket szerzett polgártársainkkal. Megcsúfolva ezzel az '56-os forradalmat, a rendszerváltást és március 15-e szabadságszellemét is.
Igen, Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A múlt szobrai kiszabadultak a múzeumból és a város felé tartanak. Jönnek, jönnek, akik eladósították és csődbe juttatták az országot. Akik nem viseltek el más véleményt, mint a sajátjukat. Akik idegen hatalmakat szolgáltak a magyarok ellenében. Akik hallani sem akartak szabad választásokról és demokráciáról. Akik soha sem mondták meg az embereknek az igazságot, s az utolsó pillanatig tagadták, hogy az ország csődbe jutott. Akik szemernyi lelkiismeret-furdalás nélkül uszították a magyart a magyarra. Akik lesötétített limuzinokban jártak, szegénységről sajnálkoztak, krumplilevesről beszéltek, miközben luxusban éltek.
Sose felejtsük el, Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A legnagyobb szobrot mindig azok állíttatják önmaguknak, akik lélekben a legkisebbek. Akik a legjobban félnek attól, hogy ez a kishitűség kívülről is meglátszik rajtuk.
Látom, itt vannak sokan a fiatalok is, akik már nem is értik ezt a régi világot, amiről beszélek. Mondjuk el nekik!
Kedves fiatal barátaink, ezek a szobrok arra valók, hogy erőt demonstráljanak. Hogy senki se merjen mást mondani, mást gondolni, mint amit a hatalom elvár. Azt üzenik, ne merd kétségbe vonni, hogy a hatalmon lévők sokkal nagyobbak és erősebbek nálad! Ne merd kétségbe vonni, hogy a hatalomnak van igaza! Ezek a szobrok azt akarják elhitetni, hogy nektek is, fiatal barátaim, bele kell törődnötök a sorsotokba. Innen üzenjük, innen üzenjük minden magyar embernek, aki valaha támogatta a demokratikus ellenzék ügyét: ébredjünk fel, vegyük észre, mi folyik itt már megint!
Ébresztő, Magyarország!
Kérjük meg a demokratikus polgártársainkat, emlékezzenek, miért is mentünk tüntetni akkoriban. Miért vállaltuk a kockázatot, hogy megfigyelnek, lehallgatnak, zaklatnak, kihallgatásokra cipelnek, gumibottal csépelnek bennünket.
Kérjük meg őket, emlékezzenek, akkor is különbözőek voltunk. Akkor is voltak egymással vitáink nehéz kérdésekben. De egy valamiben mindannyian egyetértettünk, fideszesek, akkori SZDSZ-esek, MDF-esek, kisgazdák, kereszténydemokraták és szociáldemokraták. Abban mind egyetértettünk, hogy nem akarjuk vissza a múltat, a szobrokat, nem akarjuk vissza a limuzinszocialistákat.
Kérem, értsük meg mindannyian, akik valaha a demokráciáért összefogtunk, és együtt küzdöttünk: itt most nem egy négyévente szokásos választásról van szó, amely egy a sok közül. Igen, sokáig mi magunk sem akartuk elhinni, hogy mindez 16 évvel a rendszerváltás után igaz lehet. Ne dugjuk homokba a fejünket! Ma már ott tartunk, hogy terrorveszélyre hivatkozva akarják elültetni lelkünkben a félelmet és a bizalmatlanságot. Itt az ideje, hogy elhiggyük, ami eddig hihetetlennek tűnt. A szoborpark lázad a demokrácia ellen.
Egy éve ezen a napon távozott közülünk II. János Pál. Első beszédében, amelyet az akkor még kommunizmusban élő Lengyelországban mondott el, így szólt hozzánk: "Ne féljetek!" Hát ne féljünk. Ne fordítsuk el a fejünket, nézzünk a szemükbe, és ismerjük fel őket. Azt mondják, ők védik a köztársaságot. Mi úgy emlékszünk, hogy ezt a köztársaságot mi harcoltuk ki a magyarok számára.
Nekünk nem kenyerünk a kérkedés. Nem várunk elismerést azért, amit a rendszerváltáskor véghez vittünk. Nem érdemrendekért, hanem a hazánkért és a szabadságért tettük, amit tettünk. De most fel kell vennünk az elénk dobott kesztyűt, és világosan megvallani: mi vagyunk azok, akik demokratikus ellenzékként és demokratikus eszközökkel kivívtuk 1990-ben a szabadságot, megteremtettük a többpártrendszert és a demokráciát. Kiharcoltuk azokkal szemben, akik védték a diktatúrát. Akik gumibotokkal és könnygázzal, lehallgatással és titkosszolgálatokkal védték az egypártrendszert, a szovjet katonai megszállást, a függőséget, a kiszolgáltatottságot, és védték a népköztársaságot.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi nem ítélkezünk. Nem törünk pálcát senki felett. "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" De azt is tudjuk, hogy a szelídség nem azonos az ostobasággal.
Barátaim, ne legyünk Magyarország balekjai! Emeljük fel a szavunkat, fogjunk össze, mert a végén még oda jutunk, hogy pártmunkásokból lett milliárdosok fognak kioktatni bennünket demokráciából, munkából és becsületből. Ezt ne engedjük, ezt ne hagyjuk!
Az elmúlt négy évben kiálltunk azért, ami igazán fontos és széppé teszi az életet. Kiálltunk a családunk, gyermekeink, emberi méltóságunk, szabadságunk, a hitünk és a hazánk mellett. Most is ezt kell tennünk, kiállni és küzdeni a változásért. Magyarország változásért kiállt. Milliók mondják, becsületes munkából nem, vagy alig lehet megélni. A jólét és a munka elvált egymástól, pedig mindannyian azt szeretnénk, hogy a jólét előfeltétele a munka legyen, és a munkának természetes következménye lehessen a jólét.
A mai világ hősei nem a munkájukat becsülettel végző emberek, hanem a gyorsan meggazdagodó spekulánsok, akik jókor voltak, jó helyen. De a spekulánsok mai gazdasági rendszere munkanélküliségre ítéli a magyarokat. 750 ezer embernek nincs biztos kenyérkeresetet adó munkája. Ez két megye teljes lakossága.
Gazdaságunk a magyar emberek munkája helyett külföldi befektetésekre és hitelekre épül. Nem a saját lábán áll. Nemcsak a folyók árhulláma, de az adósság is elöntéssel fenyeget. Már a szánk széléig ér. Ma minden magyar embernek több mint 1 millió 300 ezer forint nyomja a vállát. És nem látjuk, hova tűnt az a rengeteg pénz, amit hitelként vettek fel.
Kedves Barátaim! Az eladósodást meg kell állítani, a gazdaságot a saját lábára kell állítani, a becsületes munkát tisztes megélhetéssé kell tenni. Mi készen állunk, érezzük magunkba az erőt, hogy útjára indítsuk az új Széchenyi-tervet. Mi érezzük magunkban az erőt és a képességet, hogy olyan munkára épülő gazdaságot teremtsünk, amely minden dolgozni akaró magyarnak munkát ad. Munkát ad és tisztes megélhetést biztosít.
Tudjuk, ellenfeleink azt mondják, ez populizmus. De mindannyian ismerjük a pesti történetet. Édesapám - kérdi a gyerek -, mi az, amikor olcsón vesszük meg az állami vagyont, és méregdrágán adjuk el? Az a piacgazdaság fiam. És mi az, amikor erre rájönnek? Az a populizmus.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mondjuk ki, hogy készen állunk, sokmillió magyar ember akaratát teljesítve, a mai önző és kíméletlen állam helyett szolidáris államot teremtsünk. Készen állunk, hogy véget vessünk annak, hogy a magyar állam nem a saját polgárainak oldalán áll. Nem a saját polgárainak oldalán áll, mert amikor dönt a gáz, a villany vagy a gyógyszer áráról, átmegy a másik térfélre. Összefog a monopol tőkével, és a luxusprofit érdekében az ötödik és hatodik bőrt is lehúzza rólunk az indokolatlanul magas áraival. Készen állunk, hogy véget vessünk ennek. Hogy véget vessünk a felelőtlenség korszakának. Az államkassza csőd közeli állapotban, a forint labilis és sérülékeny, költségvetésünk romokban. Készen állunk, hogy véghez vigyük a biztonságos kormányváltás programját.
Véget vetünk annak a korszaknak, amikor a politika büntetlenül kioktatta, sértegette, lenézte és megbántotta a magyarokat. Amikor öregecskedő feleségek lecseréléséről lehetett viccelődni, amikor a fiatalokat külföldre, az ötvenes éveiket taposókat kényszernyugdíjba lehetett zavarni, és a roma családokat következmények nélkül azzal fenyegethette a miniszterelnök, hogy megszakítja a generációs láncot, és elveszi a roma családoktól a gyermekeiket.
Készen állunk, hogy olyan államot építsünk, amely nem lenéz, kioktat, megsért, hanem elismer, megbecsül és bátorít. Amely számára az a legfontosabb, hogy megvédje minden magyar emberi méltóságát. Készen állunk arra, hogy újra legyen nemzeti programja és nemzeti kormánya Magyarországnak. Készen állunk, hogy megvédjük a magyar termőföldet, és nem engedjük, hogy Magyarország Európa élelmiszer-szemétlerakó telepévé váljon, miközben a gazdáink nem tudják eladni saját jó minőségű termékeiket.
Készen állunk, hogy teljesítsünk egy nemzetegyesítő programot. Ne engedjük, hogy bemagyarázzák nekünk, hogy a magyarok megosztottak!
Vitáink persze vannak. Időnként éles vitáink is. De melyik családban, még oly boldog és harmonikus családban nincsenek időnként viták. Időnként mi is úgy felemeljük a hangunkat, hogy másnap már megbánjuk. Az is előfordul, hogy egy ideig meg sem szólalunk. De ettől a családunk még nem válik megosztottá. Megosztottá akkor válik egy család és egy nemzet, ha nincs többé egyetlen olyan közös cél sem, amelyben mindannyian osztozhatnának. Ha nincs többé egyetlen olyan közös cél sem, amely pántként abroncsozhatná össze a család vagy a nemzet tagjait. De nekünk vannak ilyen céljaink.
Az elmúlt négy évben több mint 3 millió 200 ezer embernek adtunk lehetőséget, hogy elmondhassa véleményét a magyar jövőről. Megtanulhattuk, igen is vannak közös céljaink, csak ezeket nem a pártideológiák hátsó udvaraiban kell keresnünk.
Munka, otthon, család. A munka nem jobb- vagy baloldali dolog; okos ember mind a két kezével dolgozik. Otthonra sem csak a szocialistáknak, nekünk is szükségünk van, és pontosan tudjuk, hogy nemcsak mi polgári, nemzeti és keresztény értékeket valló emberek, hanem a szocialisták is arra vágynak, hogy munka után nyugalom és szeretet fogadja őket otthon, a saját családjukban. Biztos megélhetést, kenyérkeresetet adó munka, saját otthon, szeretet és nyugalmat biztosító család, ez a mi nemzetegyesítő programunk.
A szocialisták tegnap nemet mondtak ránk. Mi ma igent mondunk rájuk is. Nem azért, mert szocialisták, hanem azért, mert a mi szemünkben ők is elsősorban magyarok. Mi nem felejtjük, először magyarok vagyunk, s csak utána szocialisták, liberálisok vagy kereszténydemokraták.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Készen állunk arra, hogy olyan politikát teremtsünk Magyarországon, amelyben végre a magyar emberek lesznek a legfontosabbak. Nem kérünk előnyöket külföldön. Ott mindig lesznek nálunk fontosabbak. De kell, hogy legyen egy hely a világon, ahol senki sem lehet nálunk fontosabb. Egy hely, ahol mi vagyunk a legfontosabb, s mi azt akarjuk, hogy ez a hely végre Magyarország legyen.
A mi szövetségünk annyi szervezetet, közösséget visz majd be az ország házába a választások után, mint még soha senki a rendszerváltás óta. Ott lesznek velünk a gazdák, mert megállapodtunk a Magosszal. Vegyék végre saját kezükbe sorsuk irányítását. Ott lesznek az eddig méltánytalanul mellőzött magyar kis- és középvállalkozók a Vállalkozók Pártjával, és ott lesznek a fiatalok is. Hiszen emlékszünk, milyen fontos volt, hogy 1990-ben a saját hangunkon szólalhassunk meg a magyar Országház épületében. És ott lesznek a romák is, akiket szintén arra biztatunk, hogy vegyék végre saját kezükbe a sorsuk irányítását. Tudjuk, hogy felemelkedésük útja a munkán és a tanuláson keresztül vezet. Hát menjenek ők elől, mi segítjük őket. És ott lesz a magyar parlamentben Lakitelek is, mert nekünk fontos a magyar rendszerváltás hagyománya. És ott lesznek a kereszténydemokraták is, mert mi, akik itt vagyunk ezen a téren, mindannyian pontosan tudjuk, hogy kereszténység nélkül sem Európának, sem Magyarországnak nincsen szíve.
Kedves Barátaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Négy éve szívesen előrehajtottuk volna az idő kerekét. Hogy egy szempillantás alatt túl legyünk azon a négy esztendőn, amelyről pontosan tudtuk, mit tartogat hazánk számára. Sokszor úgy éreztük, soha sem volt ilyen hosszú négy évünk.
Most elérkezett a pillanat, itt az idő, amire vártunk. Itt a lehetőség, amire négy éve készülünk, itt az alkalom, hogy az ébren tartott reményt beváltsuk. Egyetlen dolgot kell már csak tennünk. El kell mennünk választani.
Mi tudjuk, hogy Magyarország többre képes. Tudjuk, mert mi nem egy pártpolitikát szolgálunk, hanem a magyar országépítők hagyományát folytatjuk. Látom, itt vannak közöttünk a nyugdíjasok, akik a II. világháború után tíz körmükkel kaparták ki Magyarországot a romok alól, és országépítőként egy új hazát teremtettek a számunkra. És látom, hogy itt vannak a magam korabeliek szüleinek nemzedékét képviselők is. Itt vannak azok, akik már a kommunizmusba születtek, és bár vágytak a szabadság után, mégsem mentek el, hanem maradtak. Maradtak, és becsületesen elvégezték a munkájukat, bár nem remélhették - hogy is remélhették volna! -, hogy az ő életükben még egyszer hazamennek az oroszok. Hogy még a saját szemükkel megláthatják, amikor összeömlik a kommunizmus. Nem remélhették, de mégis minden reggel felkeltek, elmentek dolgozni és becsületesen elvégezték a munkájukat, mert ők is magyar országépítők hagyományát folytatták. Elvégezték a munkájukat, hogyha változik a történelmi csillagállás, akkor nekünk, az ő gyermekeiknek ne kelljen nulláról kezdeni az országépítést. Mi el fogunk menni szavazni!
És, kedves barátaim, itt vagyunk mi is, a mai negyvenesek. Kellő szerénységgel, de önbecsüléssel mondjuk ki: eddig mi is elvégeztük azt az országépítő munkát, amit a vállunkra rakott a történelem. Mégiscsak végrehajtottuk a rendszerváltoztatást és kimentettük Magyarországot a kommunizmus leomló gerendái alól egyetlen emberélet elvesztése nélkül. És látom, itt vannak a fiatalok. Hívjuk őket is, az első szavazókat. Jöjjenek ők is, csatlakozzanak a magyar országépítőkhöz! Ők is legyenek ott az első választáson. Mert lehet, hogy éppen az ő szavazataik döntik majd el, merre haladjon tovább Magyarország.
Sokan vagyunk, idősek, középkorúak, meglett emberek és fiatalok is. De nincs itt mindenki. Nincs itt mindenki, mert vannak olyanok, akik maguk sem tudják, hogy mitévők legyenek. Akik fásultak és elfáradtak, akik ki sem látnak a napi gondokból, akik betegek, magányosak, akikre olyan csapásokat mért az élet, amelyeket eddig nem tudtak kiheverni. Nekünk, országépítőknek bennük is tartani kell a lelket. Nekünk őket is fel kell keresnünk. Nekünk kell elmondanunk nekik, hogy arra kérjük őket, csak még egyszer kerekedjenek fel, csak még egyszer szedjék össze magukat, jöjjenek el választani, és adjanak nekünk, magyar országépítőknek még egy esélyt. Adjanak még egy esélyt, hogy nemzeti kormány legyen Magyarországon, amely magyar szemmel nézi a világot, magyar fejjel gondolkodik és magyar szívvel érez. Adjanak nekünk még egy esélyt, és mi nekik is vissza fogjuk adni a jövőbe vetett reményt. Nekik is be fogjuk bizonyítani, hogy soha sem lehet a hazánkat úgy tönkretenni, hogyha összefogunk, mi közösen ne tudnánk újra és újra felépíteni.
Végezetül köszönet mindenkinek az elmúlt négy év kitartásáért. Köszönet a polgári köröknek. Őket akarták a leghevesebben négy éve megbélyegezni. A polgári körök minden támadást, durva sértést és szitkot fegyelmezetten tűrtek, soha sem panaszkodtak, csak tették a dolgukat rendületlenül. Védték értékeinket, és ők kezdték feléleszteni a magyar szolidaritást. Köszönöm a hősies kitartást, köszönöm a példamutató helytállást. Nélkülük, kedves barátaim, ma nem lehetnénk itt. Nélkülük jövő vasárnap sem győzhetnénk, hiszen nekik köszönhetjük, hogy annyian együtt tudunk mozdulni, amikor eljött az idő. És köszönöm a szellem és a kultúra embereinek, a híres sportolóknak, színészeknek, zenészeknek, művészeknek, professzoroknak, hogy kitartottak mellettünk.
Kedves Barátaim! Négy hosszú éven keresztül együtt maradtunk. Minden hónapban, minden héten, minden nap és a nap minden órájában emlékeztettük a magyarokat, hogy a polgári Magyarország ereje rendíthetetlen. Most ne hagyjuk magunkat elbizonytalanítani! Se fenyegetésekkel, se papírszobrokkal, se rémhírekkel, se jóslatokkal. A valóság az, hogy az elmúlt három évben az előrejelzések ellenére, a jóslatok dacára minden választáson győzelmet arattunk. Én hiszem azt, hogy április 9-én ismét meg fog szólalni a valóság.
Kérem Önöket, ne feledjék, Sztálin szobra 65 mázsa volt, egy egész birodalmi hadsereg állt mögötte, mégis sikerült ledönteni. Most csak egy papírszobrot kell a helyére tennünk. Rajta, induljunk neki, mindenki tegye a dolgát, és találkozzunk vasárnap a befutónál! Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!
[ a lap tetejére ]
Nép csak egy van. A szó többes száma mást jelent. Nincs ilyen nép meg olyan nép, a fogalom a közösséget, a kulturálisan összetartozó emberek közösségét jelenti. Petőfitől és Kossuthtól a mai magyar politikusokig mindenki ugyanazt érti a nép alatt: a magyarok összességét.
Más kérdés, hogy ki-ki közülük mit gondol a népről, amikor - divatos frázissal - megszólítja az embereket. Amikor kiáll a szónoki emelvényre, és beszédet intéz hozzájuk. Mit mond nekik, miért és mi célból? Melyik az a vezető, aki valóban életcéljának, hivatásának, küldetésének tartja a nép sorsának jobbra fordítását, és melyik az, akinek a nép csupán kellék vagy statisztéria a nyilvános szerepléséhez, eszköz személyes politikai céljai eléréséhez?
A hét végi budapesti tömeggyűlések legfőbb kérdése szintén ez volt, és ez lett a tanulsága is. Szombaton csodát láthatott az Andrássy út: a szocialista párt - miután másfél évtizeden át fennen hangoztatta, hogy a politika nem az utcára való - pár ezer emberrel megtöltötte az egykori nyilasház/ávós székház és a Hősök tere közti szakaszát. Egybehívta a népet, hamis szóval, a "köztársaság védelmére", a város és az ország minden részéről, vidékről bérelt, látványos konvojba sorakoztatott autóbuszokkal. Piroslott az utca a fák között, emberek ezrei szorongatták kezükben az "Igen - MSZP" feliratú táblákat és lufikat, vöröslött a szónoki emelvény is a háttérként tömbszerűen odaállított, vörös egyenpólóba húzott fiataloktól. Itt-ott félénken meglendült egy-egy piros-fehér-zöld lobogó is, tisztelet illeti azokat, akik kézbe merték venni.
Annak idején, április 4-re készülve, a Népköztársaság útján is hatalmas vörös zászlók közé szorítottak egy (akkor csillagos-címeres) nemzeti trikolórt. Vajon az egykori kiszista káderből előbb multimilliárdos tőkéssé, majd önmaga menedzselte kormányfővé s végül miniszterelnök-jelöltté lett főszereplőnek, akinek az előadáshoz megfelelt a két évtizeddel ezelőtti stílusú díszlet, mi szüksége van a nézőközönségre? Hogy újra, ki tudja, hányadszorra megígérjen a többnyire szegény sorsú, időskorú, kiszolgáltatott és reménykedő embereknek mindenféle jót? Segélyt, olcsó gázt, villanyt, gyógyszert, munkahelyet, árvízvédelmi gátakat? A voksaik megkaparintása céljából? Az ellenzék szapulásával, nosztalgiával és szómágiával kábítva őket mint Thomas Mann Cippolája a pódiumról?
Vasárnap csodát látott a Kossuth tér is, hisz' ki hitte volna négy éve, aki szemtanúja volt a Fidesz milliós választási gyűlésének, hogy még többen elférnek a Parlament körül. Igaz, majd az egész Belvárost ki kellett üríteni és körülzárni, hogy legyen hely a polgári erők kormányváltó találkozójára. Nos, a nép megint adva volt a előadáshoz, lássuk a műsort! A tavaszi színekben pompázó téren, piros-fehér-zöld lobogók erdejében álló színpadon egy órán át váltották egymást az ismert és szeretett színészek, muzsikusok, írók, költők, jeles sportolók, népszerű politikusok és közéleti emberek. Derűsen, könnyeden beszélve a hallgatósághoz, mintha nem is a pódiumon volnának, hanem a tömegben, a velük egyként gondolkodó és érző emberek között. Micsoda "előadás" az, amelynek szereplői Csoóri Sándor, Demjén Ferenc, Pitti Katalin, Kárpáti György, Berecz András, Kalász Márton, Sunyovszky Szilvia, Döbrentei Kornél, Kovács Ákos, Tőkés László, Kövér László, Szentmihályi Szabó Péter, Gécsek Tibor, Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Orbán Viktor... - bocsánat a helyhiányért. Azért csak jobb érzés lehet ilyen társaságban és ilyen közönség előtt beszélni egy, egyszer már a nép által megválasztott (és csupán politikai ellenlábasai aknamunkájával megbuktatott) miniszterelnöknek.
Ludwig Emil, Magyar Nemzet, 2006. április 3.
[ a lap tetejére ]
A Fidesz Hírlevelet a [email protected] címen rendelheti meg, illetve mondhatja le.
E-mail címét bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk ki.
Mindig friss híreket talál honlapunkon: www.fidesz.hu