Orbán Viktor: Nem eladó az egészségügyi vagyon
Az utolsó megmaradt magyar közvagyon, az egészségügyben még meglévő vagyon, a kórházak és a társadalombiztosítási alapok, ezeket meg kell védeni - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn Szombathelyen.
Dátum: 2006-04-03 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:12.491204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke a megyei művelődési központ előtti téren több mint háromezer fős hallgatóság előtt feltette a kérdést: "Azt mondják, el akarják adni és fizetőssé teszik az egészségügyet, de hogyan fogjuk akkor gyógyíttatni magunkat?"
Elmondta: megnézte az első magyar magánkórház árlistáját, ahol azt látta, hogy 300 ezer forintba kerül egy mandulaműtét. "Ezért akármilyen szögből, akármilyen sűrűséggel, (...) akárhogy lövik is Mikola Istvánt, én mindig ki fogok mellette állni, mert az ő dolga megvédeni az egészségügyet" - jelentette ki.
Orbán Viktor beszédében rámutatott: Magyarországnak új gazdaságra, új államra és új politikára van szüksége. Programjuk fő céljai között a munkahelyteremtést, az otthonteremtést, a családok megerősítését említette.
Arra kérte a szombathelyi választókat, mindenképp menjenek el szavazni április 9-én, és adjanak szavazatukkal lehetőséget a "magyar országépítőknek", vagyis hogy ismét polgári kormány alakulhasson.
A művelődési központ előtti téren a hallgatóság többször éljenzéssel, tapssal fejezte ki tetszését, közben nemzeti színű és narancsszínű zászlókat lobogtattak.
A magyar polgári szövetség elnöke külön megszólította az először szavazókat, arra kérte őket, hogy szintén támogassák voksukkal elképzeléseiket.
Felszólította szimpatizánsaik közül azokat az édesanyákat, akiknek gyermeke első szavazó, hogy mondják el, vállalják nyíltan véleményüket, ha pedig kell "fogják kézen felnőtt gyermeküket", és menjenek el együtt szavazni vasárnap reggel.
Orbán Viktor hétfőn Vas megyében Kőszegen és Celldömölkön is tartott választási gyűlést, majd Győrben folytatta kampánykörútját.
MTI - fidesz.hu