Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: felelőtlenség az állami Mol-részvények értékesítése

Orbán Viktor súlyos és felelőtlen döntésnek tartja, hogy az ÁPV Rt. mai igazgatósági ülése a Mol Rt. 25 százalékos állami tulajdonának értékesítéséről határozott - áll abban a közleményben, amelyet a Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti frakciója juttatott el az MTI-hez csütörtökön.


Dátum: 2002-10-10 19:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:37.708508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közleményben megfogalmazódik, hogy így a stratégiai jelentőségű energetikai cég állami kontroll nélkül maradhat.

A polgári kormány volt miniszterelnöke úgy tartja: "egy ilyen döntés meghozatalát az Orbán-kormány nem tette lehetővé, hiszen az a gáz- és üzemanyagárak drasztikus emeléséhez vezethet".

A közlemény szerint a magyar családok, a nyugdíjasok, és a magyar vállalkozók nagy részét lehetetlen helyzetbe hozhatja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek