Molnár Lajos (SZDSZ) levele az egészségügyi szakmai szervezeteknek - a Fidesz véleménye
Dátum: 2006-04-03 19:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54074
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:13.661617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség csatlakozik az SZDSZ-es Molnár Lajosnak az egészségügyi szakmai szervezetekhez intézett kéréséhez annyiban, hogy a szakma képviselői valóban jól gondolják meg: kikre szeretnék bízni a betegek jövőjét.
A hatalom képviselőire, akik a kórház-privatizáció mellett kampányolnak azután is, hogy az emberek ezt népszavazáson elutasították, azokra, akik fizetőssé tennék az egészségügyet, megfosztva így a legnehezebb helyzetben lévőket a tisztességes ellátástól, vagy pedig a Fidesznek szavaznak-e bizalmat. Mi tiszteletben tartjuk az emberek akaratát, ezért nemet mondunk a kórházak eladására és az egészségügy fizetőssé tételére. A szakma képviselői is könnyen el tudják dönteni, ki áll az emberek, a betegek oldalán, és ki képviseli ezzel szemben a tőke érdekeit.
Molnár Lajos nem először fogalmazza meg hamis állítását a Fidesz egészségügyi programjára vonatkozóan. A www.fidesz.hu honlapon bárki számára hozzáférhető a Cselekvő Nemzet Programja, illetve annak az egészségügyre vonatkozó fejezete is.
Budapest, 2006. április 3.
Gógl Árpád,
a Fidesz egészségügyi programszóvivője