Botrányos külképviseleti szavazás
Botrányok kísérték az országgyűlési választások első fordulóját a külképviseleteken. A bonyolult eljárás miatt órákat kellett várakozniuk a szavazóknak és voltak olyanok is, akik hiába szerettek volna, nem jutottak be a választókörökbe. A póruljárt állampolgárok hiába fordultak panasszal a külképviseletek dolgozóihoz.
Dátum: 2006-04-03 23:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:14.577703, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
3 órás várakozás. 10-15 perces dokumentáció. Még a türelmesebb választópolgárokat is megviselte a külképviseleti szavazás, sokan ki sem várták a sort. Londonban, az előre bejelentkezett 1247-ből csak 991-en adták le a voksukat, New Yorkban 438-ból 333-ban, Münchenben pedig 409-ből 319-en.
Rytkó Emília elismeri, hogy voltak, akik szerettek volna élni választójogukkal, de nem tudtak. Panasz viszont nem érkezett, de külföldön nem is lehet panaszt tenni. Csak Magyarországon. Londonból, vagy New Yorkból ez még hosszadalmasabb lehet, mint maga a szavazás.
Rytkó Emília elmondta: "Mivel nem működnek szavazatszámláló bizottságok külföldön, csak a szavazatok leadását begyűjtését fogadhatják a választási irodák tagjai, nincsen módunk semmilyen módon a törvényt megváltoztatni, a törvényt nem sértettük meg, ezért nyilvánvalóan a jogalkotónak kell gondolkodnia arról, hogy ez a törvényi szabályozás alkalmas-e arra, hogy minden választópolgár, aki választójogával élni szeretne élhessen is azzal."
A botrányt a hosszadalmas papírmunka okozta. Minden szavazónak ki kellett töltenie ugyanis egy nyomtatványt, névvel, címmel, személyi számmal. Sokan megkérdőjelezték ezért a választások titkosságát is, a személyi adatokat tartalmazó dokumentumot ugyanis ugyanabba a nagy borítékba kellett tenni, mint a kitöltött szavazólapokat tartalmazó kis borítékot. Ezt a paksamétát kellett az urnába dobni.
A lezárt, lepecsételt urnák többsége már hétfőn megérkezett az OVB budapesti központjába. Pénteken az testület tagjai a nyilvánosság előtt nyitják fel a csomagokat, az OVB elnöke pedig személyesen adja át a lezárt nagy borítékokat a területileg illetékes választási bizottságok vezetőinek. Ezeket szombaton a kerületi választási bizottság bontja fel. A személyes anyagokat iktatják, a lezárt kis borítékokat pedig a lakcím szerinti szavazókör urnájába dobják, akár a többi szavazatot.
Forrás: hirtv.net