Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támogatni kell a magyar vállalkozásokat

Szükség van külföldi befektetőkre, de szükség van arra is, hogy a magyar kis- és középvállalkozások megerősödjenek, s munkát adjanak az embereknek - hangoztatta Orbán Viktor hétfőn este Győrött.


Dátum: 2006-04-04 07:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:16.699461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor szentendrei látogatása után Szombathelyen, Kőszegen, Celldömölkön és Győrött járt

Nem szolidáris az állam

A Szövetség elnöke Szombathelyen elmondta, hogy igen nehéz a helyzet Szentendrén, ám minden jel arra mutat, hogy sikerül a gátakat megtartani. Emlékeztetett arra is, hogy három százalékos győzelmet jósoltak a Fidesznek az időközi választásokon, ezzel szemben a Szövetség húsz százalékos előnnyel győzött a kormánypártok ellenében. Mosonmagyaróváron is győzött a Fidesz, ott 10%-os előnnyel. Elmondta, hogy 2002-ben nem sikerült teljesen kiérdemelni a szombathelyiek bizalmát, ám mostanra létrejött egy széles szövetség, és Puskás Tivadar valamint Hende Csaba személyében két olyan ember mérkőzik meg a választásokon a Szövetség színeiben, akik méltán megérdemlik a bizalmat.

A magyarok nem szeretik a saját államukat, mert úgy érzik, hogy az nem szolidáris velük - jelentette ki Orbán Viktor. A kormány döntéseiben nem érezni a szolidaritást, amikor dönt, sokkal inkább a monopoltőkének kedvez a döntéseivel. Olyan szolidáris állam kell - ezt már Kőszegen mondta - amely nem adósítja el az embereket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy jelenleg 1,3 millió forint államadósság nehezedik minden magyar ember vállára, ez azt jelenti, hogy egy család adóssága több, mint ötmillió forint. A 80-as évek megmutatták, miképpen működik a hitelfelvétel: az állam felveszi, az emberek visszafizetik. A kormányváltás alkalmával fel kell tenni egy rendkívül kényelmetlen kérdést: hol van a felvett pénz? Hiszen Magyarország állapotán nem látni a felvett hiteleket.

Orbán Viktor figyelmeztetett arra, hogy el akarják adni az utolsó megmaradt nemzeti vagyont is. A kórházakat, a társadalombiztosítást ez a veszély fenyegeti. Kijelentette, hogy bármennyire is támadják Mikola Istvánt, ő mellette áll, hiszen az ő dolga lesz, hogy megvédje ezt a hatalmas értékű vagyont. Ha nem akarunk hazátlanok lenni - vélekedett a Fidesz elnöke - akkor meg kell védeni a magyar termőföldet csakúgy, ahogyan a piacot is. A jelenlegi törekvések a nagybirtokrendszer felé mutatnak, amit meg kell akadályozni. A piacvédelemmel kapcsolatban még elmondta, hogy Magyarország nem lehet Európa élelmiszerszemét-lerakó telepe, miközben a magyar gazdák nem tudják eladni saját jó minőségű termékeiket.

Szavai szerint a munkanélküliség nem törvényszerű velejárója a piacgazdaságnak és a demokráciának. "Nem a piacgazdaság miatt lett munkanélküliség, hanem azért, mert a kommunisták eladósították Magyarországot" - jelentette ki. Orbán Viktor rámutatott: szükség van külföldi befektetőkre, de szükség van arra is, hogy a magyar kis- és középvállalkozások megerősödjenek, s munkát adjanak az embereknek. A Fidesz készen áll az új Széchenyi-terv segítségével ezt megvalósítani - tette hozzá. Úgy vélekedett: szükség van új államra is, amely segít az embereken, könnyebbé teszi az életüket, szolidáris, tehát fontos döntéseiknél az emberek oldalán áll. A szónok kitért az egészségügyi vagyon helyzetére. Közölte, az ellenzéki párt nem engedi, hogy a kórházakat privatizálják, nem engedi, hogy fizetni kelljen az egészségügyi ellátásért.

Nem létező megosztottság

A Szövetség programja egy nemzetegyesítő program - szögezte le a Fidesz miniszterelnök-jelöltje. Felhívta a figyelmet arra, nem igaz a feltételezés, amely szerint a magyar nemzet megosztott lenne, hiszen még a legösszetartóbb családokban is vannak viták, és Magyarországon is előfordulnak éles közéleti viták. Ám ez nem a megosztottság jele. Ez csak ott tapasztalható, ahol már egyetlen egy közös cél sem található. És a magyar nemzet fontosnak tartja a szeretet és biztonságot adó családot, illetve a biztos megélhetést nyújtó munkát. Emlékeztetett arra, nhogy az MSZP 400 ezer új munkahelyet ígért, lésett belőle 450 ezer állástalan. Hiába ígérték, mégis emelkedett a gáz, az áram és a gyógyszer ára is.

Emlékeztetett arra is, hogy a jelenlegi politika lenézi a magyar embereket, hiszen azt várja, hogy az emberek elhiggyék az olyan szlogeneket, hogy "dübörög a gazdaság", vagy éppen "a magyarok soha sem éltek olyan jól mint most". Emellett e politika meg is bántja az embereket. Hiszen az "öregecskedő feleségek" lecserélésre biztat, vagy éppen arra, hogy a fiatalok menjenek külföldre dolgozni, mert ők tehetnek saját állástalanságukról. Sőt, a kis és közepes vállalkozásokat - amelyek 15 éve küzdenek a megmaradásért - beolvadásra biztatja, a roma családoknál azt feltételezve, hogy nem tudják gyermekeiket felnevelni, azzal fenyegeti, hogy megszakítja a generációs láncot. Ezt a lenéző és megbántó politikát fel kell váltania egy olyan politikának, amely bátorítja és minden esetben megvédi a magyar emberek méltóságát.

orbanviktor.hu, MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek