Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Három szavazókört már áthelyeztek az áradás miatt

Két Pest megyei településen három szavazókört áthelyezték az árvíz miatt - mondta az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője kedden az MTI megkeresésére.


Dátum: 2006-04-04 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:23.947939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagymaros két és Szigetmonostor egy szavazókörét helyezték át a Duna-menti település jegyzői, a választási iroda a változtatásról értesíti a választókat - mondta Rytkó Emília.

Az OVI vezetője utalt arra, hogy a helyi önkormányzatok jegyzői saját hatáskörben dönthetnek a szavazókörök áthelyezéséről, ha azt például természeti okok indokolják. Rytkó Emília közölte: korábbi választásokon is előfordult már hasonló eset, de az idei választásnál a most hozott döntések az elsők.

Az MTI-nek nyilatkozó egyik választási szakértő szerint azt sem lehet kizárni, hogy egy adott település mélyebben fekvő részére csónakkal viszik majd ki a mozgó urnát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek