Árvíz - Három szavazókört már áthelyeztek az áradás miatt
Két Pest megyei településen három szavazókört áthelyezték az árvíz miatt - mondta az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője kedden az MTI megkeresésére.
Dátum: 2006-04-04 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:27.169753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagymaros két és Szigetmonostor egy szavazókörét helyezték át a Duna-menti település jegyzői, a választási iroda a változtatásról értesíti a választókat - mondta Rytkó Emília.
Az OVI vezetője utalt arra, hogy a helyi önkormányzatok jegyzői saját hatáskörben dönthetnek a szavazókörök áthelyezéséről, ha azt például természeti okok indokolják.
Az MTI-nek nyilatkozó egyik választási szakértő szerint azt sem lehet kizárni, hogy egy adott település mélyebben fekvő részére csónakkal viszik majd ki a mozgó urnát.
MTI - fidesz.hu