A Felső-Tisza újabb szakaszán rendeltek el harmadfokú készültséget
A Felső-Tisza újabb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán rendeltek el harmadfokú árvízvédelmi készültséget kedden, a Vásárosnamény-Záhony közötti folyórész után Tiszatelek és Gávavencsellő között is a legmagasabb fokozatú a készenlét - közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel.
Dátum: 2006-04-04 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54123
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:28.055576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az áradó Tisza magassága kedden hajnalban Tiszabercelnél meghaladta a 800 centimétert, így szükség volt a harmadfokú készültség bevezetésére a gátaknál - mondta Bodnár Gáspár.
Hozzátette: Szatmárcseke-Vásárosnamény, illetve Záhony-Tiszatelek között másodfokú a készenlét.
A többi szabolcsi folyó közül a Szamoson a Tisza visszaduzzasztó hatása miatt a torkolattól Fehérgyarmatig másodfokú a készültség, Tunyogmatolcstól, az országhatárig pedig az apadás következtében már megszüntethették a elsőfokú készenlétet kedden délelőtt.
A Lónyay-főcsatornán is 800 centiméter fölé nőtt kedden a vízállás, így ott szintén harmadfokúra emelték a készenlétet.
MTI - fidesz.hu