Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Film készül a Sorstalanságból

Koltai Lajos operatőr az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imre-műből, a Sorstalanságból készíti első rendezését; a film forgatása a jövő ősszel kezdődik, s várhatóan közép-európai koprodukcióban készül el.


Dátum: 2002-10-11 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:38.948385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Koltai Lajos szavai szerint "belezsibbadt" abba, amikor meghallotta, hogy Kertész Imre irodalmi Nobel-díjat kapott. Mint mondta: szíve-lelke teljes erejével szeretné megszorítani az írót örömében, aki személyes jó barátja, s szinte annyira átérzi az elismerést, mintha sajátja lenne.

Koltai Lajos szólt arról, hogy a regény megfilmesítésére régebb óta készül, s a mostani elismerés kapcsán az nagyobb figyelmet kaphat, anyagi értelemben is.

A film forgatókönyvét Kertész Imre írta.

A gyermeki lélek világát - amit szinte lehetetlen ábrázolni - belső monológokkal próbálják majd megjeleníteni - ismertette.

Koltai Lajos utalt arra: az első tervek szerint a film angol nyelvű lett volna, ám egyre inkább hajlanak arra, hogy magyarul beszélő legyen az alkotás.

Véleménye szerint a mű témája miatt nehéz feladat lesz gyerekszereplőket találni a filmhez.

Koltai Lajos elmondta, hogy a forgatáshoz szükséges teljes költségvetés még nem áll rendelkezésre.

A jövőbeni forgalmazási tervekkel kapcsolatban szólt arról, hogy a filmet vélhetőleg felajánlják majd amerikai forgalmazóknak is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek