Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Versenyzongorát vásárol Debrecen, falra kerülhet a Tempefői

Első kategóriás versenyzongorát vásárol Debrecen - jelentette be Kósa Lajos polgármester kedden sajtótájékoztatón.


Dátum: 2006-04-04 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:30.474374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A város és a Főnix Rendezvényszervező Kht. úgy döntött, hogy az ország második legnagyobb városában, ahol egyébként magas színvonalú, nagy hagyományokkal rendelkező a zenei képzés, szükség van egy csúcsminőségű versenyzongorára - tette hozzá a polgármester.

Kósa Lajos tájékoztatása szerint ilyen típusú zongora mintegy 25 van Magyarországon és a Tiszántúlon csak három: Szegeden, Szolnokon és Miskolcon.

A versenyzongora beszerzésére közbeszerzést írnak ki és várhatóan nyáron megveszik a mintegy 30 millió forintba kerülő hangszert, melynek az árát nagyobbrészt szponzorok adják össze.

Kósa Lajos szerint ezzel új szelete nyílhat meg a magas kultúra jelenlétének Debrecenben. Reményeik szerint olyan világhírű zongoraművészek is elmennek majd ezután a cívis városba, akik eddig a csúcsminőségű zongora hiányában ezt nem tették.

Emlékeztetett az idei Debreceni Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjére, amikor is Schiff András zongoraművésznek egyik saját zongoráját kellett Olaszországból Debrecenbe szállíttatnia, hogy felléphessen a Kölcsey Központban.

Kósa Lajos sajtótájékoztatóján beszámolt arról is, hogy terveik szerint a Kölcsey Központ beruházásának második részeként épülő városi galéria külső oldalfalára Berki Viola üvegmozaikjai kerülnek, amely Csokonai Tempefői című művének a képi megjelenítése.

A 64 négyzetméter területű műalkotás korábban a régi Kölcsey Művelődési Központban volt elhelyezve, annak lebontása óta pedig a megyei önkormányzat pincéjében van.

Kósa Lajos közölte: felveszik a kapcsolatot az alkotóval annak érdekében, hogy járuljon hozzá az alkotás külső elhelyezéséhez.

A polgármester szerint az üvegmozaikban nem okoz kárt az időjárás, de ha a szakemberek és az alkotó úgy ítélik meg, akkor akár üvegborítást is készíttetnek a Tempefői elé.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek