Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elszemtelenednek a Stasi munkatársai

A Die Welt című konzervatív napilapban Lars-Broder Keil "Alávaló kampány" című írásában foglalkozik az egyre inkább elszemtelenedő Stasi munkatársak agresszív fellépésének vélhető okaival.


Dátum: 2006-04-04 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54133
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:31.069700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A régi Stasi káderek gátlástalan fellépése megriasztotta a közvéleményt. A történész Hubertus Knabe azonban már nem először találkozik az egykori Stasi munkatársak tömeges és militáns fellépésével. Knabe, aki az egykori Stasi börtönből kialakított hohenschönhauseni emlékhely vezetője az "apró tabudöntések" politikájáról beszél, és az egykori káderek között megerősödő érzésről, hogy immár nem kell rejtőzködniük, sőt támadólag képviselhetik elgondolásaikat. S álláspontjuk népszerűsítésében a lehető legtermészetesebben használják a sajtó és véleményszabadság előnyeit, mely ellen korábban a leghatározottabban harcoltak.

Knabe számára az egykori elkövetők szervezett fellépése a kétkötetes "A biztonság. Az Állambiztonsági Minisztérium (MfS) elhárító munkájáról" című tanulmány 2002-es megjelenéséhez köthető. Ebben egykori Stasi tisztek vallanak a munkájukról. A könyv alaptézise: az MfS csak a törvény és jog alapján tevékenykedett, ezért semmit sem lehet a szemükre vetni. A veteránok, e tanulmánykötetből is kiderül, kiválóan értenek még most is a dezinformációhoz. Egyesületüknek olyan jól hangzó nevet adnak, mint pl. a "Polgári jogok és emberi méltóság védelmi társaság". Az interneten egy "Belső bizottság az MfS történetének kritikus elfogadásának támogatására" című csoport aktivizálja magát, mely mindenkit megtámad, aki bírálni merészeli a Stasit. Ezen felül leveleket küldözgetnek, pl. a képviselőtestületeknek, ahol a régi káderek fellépésüket a "történelmi igazság megvilágításaként" emlegetik. Az iskolákat felszólítják, hogy az osztályok többé ne látogassák a hohenschönhauseni emlékhelyet. Ott ugyanis "alávaló kampányt" folytatnak. Állandóan a 30.000 MfS tisztviselő ellen folytatott nyomozási eljárásra hivatkoznak, melyből csak néhány tucat ért véget pénz- és börtönbüntetéssel. Ennek kellene bizonyítania ártatlanságukat.

Knabe szerint ez jelenség a politikai klímaváltozást is jelzi: Attól tart, hogy a rezsim jogtalan mivoltának folyamatos tagadása különösen a fiatalok esetében hullhat termékeny talajra. A történész szerint a régi káderek immár minden szégyenérzet nélküli fellépése a fordulatot követő hibákra vezethető vissza. A Szövetségi Köztársaságnak sokkal világosabbá kellett volna tennie, hogy az MfS egy bűnös szervezet volt, fogalmazott Knabe. Ehelyett a kiegyezéssel próbálkoztak, s jogállami eszközökkel próbálták a bűnöket feldolgozni. Most bosszulja meg magát a "jogállam bársonyossága", vélekedik Knabe.

Forrás: Die Welt

Kapcsolódó elemek