Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Sión is másodfokú készültség lép érvénybe

A Sió torkolatánál kedden déltől, illetve a folyó további szakaszain 18 órától másodfokú árvízvédelmi készültséget rendel el a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - tájékoztatta az MTI-t Csonki István igazgató. Ez azt jelenti, hogy a Siónál is feláll a védelmi központ - közölte.


Dátum: 2006-04-04 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:32.302299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sióagárdnál körtöltéssel védekeznek a víz ellen, a másodfokú készültség Sióagárd fölötti részre is ki fog terjedni - fűzte hozzá.

Tájékoztatása szerint a Duna Tolna megyei védvonalain másodfokú készültség van érvényben, a vízállás kedden reggel a Sió torkolati műnél 1.187 centiméter, Paksnál 831 centiméter, Bátánál 676 centiméter volt, az emelkedés éjfél óta mindhárom vízmércénél 8 centiméter.

A vízügyi igazgatóság vezetője közölte: a megyei védelmi bizottság döntése értelmében tilos a töltéseken a gyalogos-, a kerékpár- és gépkocsi forgalom.

A biztonság érdekében azonban az igazgatóság az önkormányzatok és a polgárőrség segítségét kérte annak érdekében, hogy már a településekről kivezető utakra se engedjenek forgalmat Alsónyéken, Bátán, Bátaszéken, Bogyiszlón, Bölcskén, Decsen, Dunaszentgyörgyön, Fadd-Domboriban, Gerjenben, Őcsényben, Pakson, Pörbölyön, Sárpilisen, Szekszárdon és Tolnán.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek