Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összeurópai érdek a munkaerőmozgás szabaddá tétele

Összeurópai érdek az új EU-tagállamok munkavállalóit az Európai Unió régebbi tagállamaiban sújtó korlátozások felszámolása, és ebből a szempontból a központi uniós intézmények állásfoglalása politikai üzenetet hordoz - hangoztatta kedden Őry Csaba (Fidesz) az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a témáról általa készített jelentés vitájában.


Dátum: 2006-04-04 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54142
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:33.740337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eszmecserében az Európai Bizottságot képviselő Vladimír Spidla foglalkoztatási biztos, az új tagországok képviselői és a régebbi tagállamokból érkezett felszólalók többsége is az akadályok elmozdítása mellett érvelt, egyebek között a szabad munkaerőmozgás versenyelőnyeire, a megkülönböztetés mentességre, az uniós alapelvekre hivatkozva, míg elsősorban a német és osztrák képviselők védeni igyekeztek hazájuk álláspontját a korlátozások fenntartásáról, főként a helyi munkaerőpiacokon félt zavarokra hivatkozva.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek