Az ukrán parlament nem támogatta a szavazatok újraszámlálását
Nem támogatta kedden az ukrán törvényhozás a parlamenti választásokon leadott szavazatok újraszámlálását.
Dátum: 2006-04-04 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:34.064812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Százkilencvennyolc képviselő igennel szavazott, de ez nem volt elegendő a 226 fős többséghez. Nem támogatta az újraszámlálást a Viktor Janukovics vezette, ellenzéki Régiók Pártja, valamint a Julija Timosenko volt miniszterelnök irányítása alatt álló Julija Timosenko Tömbje.
A március 26-i parlamenti és helyhatósági választáson 45 párt indult, és a pártoknak legalább három százalékot kellett szerezniük, hogy bekerüljenek a parlamentbe. A küszöböt el nem értek közül négy párt nyújtotta be közösen a beadványt: a Népi Demokratikus Párt (NDP), a Juscsenko-barát Pora - Reformok és Rend pártszövetség (melynek frontembere Vitalij Klicsko volt nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok), a Volodimir Litvin parlamenti elnök vezette Népi Tömörülés és a Vecse párt. A Natalja Vitrenko radikális szocialista pártelnök vezette ellenzéki pártszövetség, amelynek csak 0,07 százalék hiányzott a parlamenti küszöb eléréséhez, a napokban önálló beadványban követelte az újraszámlálást.
A képviselők nem támogattak három másik, ugyancsak a választások eredményével kapcsolatos indítványt. Ezek a kezdeményezések még kevesebb igen-szavazatot kaptak a törvényhozásban. Ezekben a javaslatevők azt szerették volna elérni, hogy újraszámolják a voksokat azokban a szavazókörzetekben, ahol valamilyen fajta jogsértést rögzítettek.
Az ukrán törvényhozásba öt párt került be. A Viktor Janukovics vezette, ellenzéki Régiók Pártja a szavazatok 32,12 százalékával végzett az első helyen, ezt követi Julija Timosenko volt miniszterelnök pártja (Julija Timosenko Tömbje/BJuT - 22,27), az államfőt, Viktor Juscsenkót támogató Mi Ukrajnánk pártszövetség (13,94), az Ukrajnai Szocialista Párt (5,67) és az Ukrajnai Kommunista Párt (3,66).
Renate Wohlwend, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlésének elnöke korábban azt közölte, hogy "a választást kizárólag szabadnak és átláthatónak lehet tekinteni, amivel mindenekelőtt valójában az ukrán nép győzedelmeskedett". Szerinte a technikai hibáktól eltekintve, az elmúlt évekkel ellentétben, minden ukrán szabadon élhetett a demokratikus választás jogával.
MTI - fidesz.hu