Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németh Imre bevallja, hogy megsértette Pokorni Zoltán jó hírnevét

Mivel a bíróság részére hitelt érdemlően nem tudtam bizonyítani a kijelentés fenti tartalommal történő elhangzását és a bíróság a közvetett bizonyítékokat nem tartotta elégségesnek, ezért megállapította, hogy megsértettem a képviselő úr jó hírnevét - írja Dr. Németh Imre, MSZP-s országgyűlési képviselőjelölt keddi helyreigazítási közleményében.


Dátum: 2006-04-04 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:36.460279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Ítélőtábla 2. Pf. 21. 315/2005/5. ítélete alapján Pokorni Zoltán sérelmére, a gazdatüntetéssel kapcsolatban felvetett kérdésemről 2005. március 7-én az Országgyűlés ülésén Pokorni Zoltán úrtól a következőt kérdeztem:

"Igaz-e, hogy Pokorni Zoltán úr pénteken az egyik lakossági fórumon Császártöltésen a következőkről tájékoztatta a fideszes aktivistákat: Mivel magunk közt vagyunk, nyugodtan mondhatom, a gazdatüntetés nem a gazdákról szól, ez már a jövő évi választás része, ezért minden támogatást megadunk, hogy minél tovább tartson. Embereink ott vannak és kézben tartják a gazdákat".

Mivel a bíróság részére hitelt érdemlően nem tudtam bizonyítani a kijelentés fenti tartalommal történő elhangzását és a bíróság a közvetett bizonyítékokat nem tartotta elégségesnek, ezért megállapította, hogy megsértettem a képviselő úr jó hírnevét. Sajnálom, hogy a kérdésem azt sugallta, hogy a MAGOSZ által szervezett gazdatüntetés és a Fidesz MPSZ vezető politikusai között kapcsolat állt fenn.

Dr. Németh Imre

országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek