Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dobogókőn is ivóvíz-korlátozást rendeltek el

Dobogókőn is elrendelték az ivóvíz-korlátozását kedden a dömösi vízbázisról kitermelt ivóvíz minőségének romlása miatt - tájékoztatták a Duna Menti Regionális Vízművek Részvénytársaságán az MTI-t.


Dátum: 2006-04-04 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:37.048076, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Komárom-Esztergom megyei Dömös és Pilismarót településeken hétfőn elrendelt ivóvíz-korlátozáshoz kedden a Pest megyei Dobogókő is csatlakozott, mivel egy vízellátó rendszerhez tartoznak. A vízmű szakemberei megkísérelték a települést a hálózatról elkülöníteni. A dobogókői Miklós-kút forrásvize kevésnek bizonyult a mintegy 700 ember ivóvíz-szükségletének ellátására, így 11 órától itt is korlátozást rendeltek el - mondta Pécsi Kálmán műszaki igazgató.

Hozzátette: a településekre lajtoskocsikkal és teherautókkal szállítják a szénsavas és szénsavmentes ivóvizet. Amíg a Duna vízszintje ilyen magas marad nem tudják fertőtleníteni a vízhálózatot, így több napig is ilyen módon biztosítják az ivóvizet.

A vízmű munkatársai kétóránként ellenőrzik a víz minőségét. A hétfő reggeli mérések azt igazolták, hogy a Duna élővize bejutott némelyik kútba Dömös és Pilismarót településeken. Biztonsági okokból az ivóvízként való fogyasztását a két településen a megyei tisztifőorvos hétfőn elrendelte.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek