Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szlovákia megcsinálta: már tavaly három százalék alatt volt a hiány

Szlovákiában már tavaly 3 százalék alatt volt az államháztartás GDP-arányos hiánya, s ezzel az ország egy évvel korábban teljesítette az euró bevezetésére vonatkozó maastrichti deficitkritériumot - közölte kedden Ivan Miklos pénzügyminiszter. Szlovákia 2009. január 1-jén tervezi bevezetni a közös pénzt.


Dátum: 2006-04-04 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:38.485623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a tavalyi évre eredetileg 3,4 százalékos államháztartási hiányt terveztek, de a gazdaság erőteljes növekedésének köszönhetően a vártnál jobban nőttek az adóbevételek, így a hiány 2,9 százalék lett.

Az idén is 2,9 százalékos hiányt terveznek, de a végleges adat ennél legalább 0,2 százalékponttal jobb lehet, ha tovább tart a gazdaság fellendülése - mondta a miniszter. A hazai össztermék tavaly 6 százalékkal gyarapodott, a szlovák nemzeti bank az idén 6,2 százalékos növekedést vár.

Szlovákia a Visegrádi 4-ek (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia) közül elsőként és egyedül csatlakozott az euró előszobájának tartott ERM-II. árfolyam-rendszerbe.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek