Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Baráth Etele az I. Nemzeti Fejlesztési Tervről - a Fidesz véleménye


Dátum: 2006-04-04 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:34:43.520798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Medgyessy-Gyurcsány-kormány politikája sikertelen volt, hiszen nem tudták megszerezni, felhasználni azokat az uniós pénzeket, amelyekkel segíthették volna a magyar emberek életét.

750 ezer állandó megélhetés nélküli ember, tömegesen csődbe ment kis- és középvállalkozások valamint a vidék leszakadása mutatja a hatalom tehetetlenségét.

Az egykor éllovasnak számító Magyarország mára az Európai Unió sereghajtójává vált. Gyurcsány Ferenc ugyan ismét megígérte az Európai Uniós forrásokat, de azokat rendszeresen nem fizette ki, így a következő kormány több mint 500 milliárd forintos adósságlevéllel kell, hogy megkezdje munkáját.

Budapest, 2006. április 4.

Nógrádi Zoltán,

a Fidesz uniós programszóvivője

Kapcsolódó elemek