Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

860 centiméteren a Duna Budapestnél

Elérte az előre jelzett maximális magasságot, a 860 centimétert a Duna vízszintje Budapestnél kedden délután négy órakor, a vízszint azonban tovább emelkedik - közölte Grafjódi Gabriella, a Fővárosi Polgári Védelem sajtóreferense az MTI-vel.


Dátum: 2006-04-04 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:34:44.418323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakemberek szerint akár 865 centiméter is lehet a Duna vízmagassága a tetőzéskor. A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, pontosan még nem lehet megmondani, mikor éri el a legmagasabb szintet a folyam vízállása a fővárosban. A becslések szerint valamikor szerdán hajnalban tetőzik a Duna Budapesten. Hozzátette, hogy a vártnál 2-5 centiméterrel magasabb vízszint várhatóan nem okoz nagyobb problémát a védekezésben, mint a korábban prognosztizált 860-as érték.

A Margitszigeten kedden 3.500 homokzsákot építettek be, 15 ezret pedig előkészítettek. A helyszínen összesen 240 szakember és önkéntes dolgozik.

A Római-parton 35 ezer új homokzsákot kellett beépíteni kedden, több mint 170 dolgoznak a területen. Grafjódi Gabriella tájékoztatása szerint a Római-parton elkezdték az úgynevezett ellennyomó medencék építését a gát oldalában. Ezzel a megoldással el lehet érni, hogy a gáton kersztülfolyó víz, összegyűjtve megakadályozza a további szivárgást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek