Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött a debreceni vásárcsarnok építése

A debreceni vásárcsarnok alapkőletételével kedden megkezdődött a cívis város egyik legnagyobb komplex városrészfejlesztésének, a Debrecen Fórum első ütemének a kivitelezése.


Dátum: 2006-04-04 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:34:44.770024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A belváros gyűrűjében a kiskörút és a Csapó utca tengelyében elhelyezkedő városrészben valósul meg a beruházás: a vásárcsarnok mellett felépül egy fedett bevásárló utca, egy irodaház, s kialakítanak egy kulturális központot, amiben helyet kap még egy gasztronómiai centrum és parkolóház is. A különleges feladatot a Finta Stúdió tervezte, a beruházó a debreceni tulajdonosokat tömörítő Dexium Kft. A 25 milliárd forintos beruházás költségét az MKB-Erste bankok konzorciuma biztosítja. A piaccsarnok 6.500 négyzetméteres lesz, s két szinten várja majd az árusokat és a vásárlókat.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere az alapkőletétel alkalmából elmondta: a jelenlegi piacot április végén, május elején átköltöztetik egy közeli ideiglenes csarnokba. Az árusok felével egyébként már megállapodást kötött az önkormányzat, számukra a XXI. századnak megfelelő körülményeket biztosítanak majd az új vásárcsarnokban. A két ütemben megvalósuló beruházás 2008-ra készül el Debrecen belvárosában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek