Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hiller István Mikola Istvánról és a kórházak eladásáról - a Fidesz véleménye


Dátum: 2006-04-04 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:34:45.347953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tovább folyik a hatalom lejárató kampánya Mikola István ellen. A Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltjének személye a garancia arra, hogy Magyarországon nem adják el a kórházakat, és nem lesz fizetős az egészségügy. A luxusbaloldal azonban éppen az egészségügy fizetőssé tételét és a kórház-privatizációt szorgalmazza, ezért támadják, rágalmazzák indulatosan Mikola Istvánt.

Mikola István minisztersége alatt egyetlenegy kórház eladására sem került sor. A Szobi utcai kórházat egy átszervezés nyomán átköltöztették, az épületet kiürítették, ezért a korszerűtlen, rossz állapotú épület feleslegessé vált. Az üresen álló épület eladását valóban megkísérelték, de nem kellett senkinek.

Felszólítjuk a hatalom képviselőit, hogy fejezzék be Mikola István alaptalan rágalmazását, helyette inkább álljanak a nyilvánosság elé, és jelentsék ki: megváltoztatva eddigi álláspontjukat nem engedik a kórház-privatizációt, és semmilyen körülmények között sem teszik fizetőssé az egészségügyet.

Budapest, 2006. április 4.

Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője

Kapcsolódó elemek