Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem a világkereskedelmi jelentésre

"Néhány, számunkra előnyös megállapítás mellett, a jelentés többnyire dicsőítő hangnemben szól a kereskedelem liberalizációjáról. Ezzel szemben a magyar és az európai gazdáknak hatékony piacvédelemre van szükségük" - olvasható Glattfelder Béla (Fidesz) közleményében.


Dátum: 2006-04-04 19:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:34:46.256316, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) legutóbbi, a múlt év végén Hongkongban tartott miniszteri szintű konferenciáján, amelyről a jelentés szól, a fő téma a mezőgazdasági vámok és támogatások csökkentése volt. Ezek a lépések a közös agrárpolitika újabb reformját kényszeríthetik ki.

"Az Európai Unió felajánlotta, hogy 2013-ig valamennyi mezőgazdasági exporttámogatást megszünteti. Ennek következtében fenntarthatatlanná válhat a jelenlegi uniós gabonaintervenciós rendszer. Az intervenció megszűnése súlyos veszteségeket jelentene a magyar gabonatermelő gazdáknak. Az exporttámogatások eltörlése számos más, hazánk számára fontos ágazatnak, így például a válságos helyzetben lévő baromfitenyésztésnek is károkat okozna" - áll a közleményben.

"A támogatások drasztikus csökkentésének hatására a magyar és az európai gazdák széles rétegei kényszerülnének felhagyni a termeléssel. Ennek következtében fennáll annak a veszélye, hogy az EU az alapvető élelmiszerek terén elveszítheti önellátó-képességét.

Az importtermékek beáramlása ráadásul növeli a nem megfelelő minőségű termékek behozatalának kockázatát."

Glattfelder Béla a közlemény szerint "úgy véli, hogy az Európai Unió nem kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe az Európán kívüli, nagy agrárexportőr országokkal szemben".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek