Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb út került víz alá Borsodban

A Bodrog áradása miatt újabb utat zártak le a forgalom elől Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - tájékoztatta a Magyar Közút Kht. megyei ügyelete kedden este az MTI-t.


Dátum: 2006-04-05 07:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:34:47.842028, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem lehet közlekedni a Szegilong-Olaszliszka közötti út egy szakaszán, és víz borítja a Sárospatak-Apróhomok közötti út egy részét is, ezen azonban még át tudnak menni az autósok - közölte Foczkó Tamás. A közútkezelő társaság ügyeletese emlékeztetett arra, hogy a megyében több út rövidebb-hosszabb szakasza továbbra is járhatatlan az árvíz miatt, ugyanakkor kedden reggel még minden település megközelíthető volt. A Hernád áradása miatt nem lehet közlekedni a Sajólád-Bőcs közötti úton, ugyanakkor a Pere-Hernádszentandrás közötti út több nap után ismét járható. A Sajó elöntötte a sajóörösi bekötőutat, a Tisza áradása miatt pedig járhatatlan Ároktőn a komphoz vezető út, Révleányvárnál egy útszakasz és Zemplénagárdnál a komphoz vezető út. A megyében árvíz miatt elzárt település nincs.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek