Megállapodtak az Uniós büdzséről
Elvi megállapodásra jutottak az Európai Unió központi intézményeinek tárgyalói az Unió 2007 és 2013 közötti költségvetéséről. A büdzsé ügye zsákutcában toporgott egy ideje, miután az Európai Parlament kevesellte azt a 862 milliárd eurós kiadást, amelyről a tagországok állam- és kormányfői állapodtak meg tavaly év végi brüsszeli találkozójukon.
Dátum: 2006-04-05 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:34:51.822920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt az összeget most egyes források szerint kettő, mások szerint négymilliárd euróval sikerült növelni.
A megállapodást az Európai Parlament részéről még jóvá kell hagynia a frakcióknak, valamint a költségvetési bizottságnak.
radio.hu - fidesz.hu