Árvízvédelem: be nem váltott kormánypárti ígéretek
Sem Medgyessy Péter kormányprogramjában, sem az új Vásárhelyi Tervben vállaltakat nem tudta megvalósítani az MSZP-SZDSZ vezetés az árvízvédelemmel kapcsolatban.
Dátum: 2006-04-05 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54206
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:34:53.336516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Míg az Orbán-kormány 203 kilométernyi nagyfolyami töltést épített, a Medgyessy-Gyurcsány kabinet 70 kilométernyit újított fel, illetve korszerűsített.
"2004-ben befejezzük a Tisza és mellékfolyói teljes körű árvízvédelmi rendszerének, valamint a Duna-Tisza-köze kiszáradását gátló hálózat megépítését, zöld folyosót hozunk létre" - ígérte Medgyessy Péter 2002 januárjában az Egyetértésben a nemzettel című kormányprogramban. Az elmúlt négy év alatt a tervekből kevés valósult meg: 70 kilométer töltés épülhetett, zömmel a Felső-Tisza védelmében - az építések egy része - 30-35 kilométer - felújításként, azaz a mért legmagasabb vízszint feletti egy méter magas védmű kiépítéseként valósult meg, míg a fennmaradó részt a kisebb-nagyobb korszerűsítések tették ki a vásárosnaményi oldalon, valamint a Namény és Tokaj közötti térségben - írja a Magyar Rádió honlapja. Ugyanakkor nem sikerült megkezdeni az új Vásárhelyi Tervben szereplő 16-17 víztározó kialakítását sem, amelyek a Felső-Tisza mentén épültek volna. A szakértők szerint erre bizonyos fokig magyarázatul szolgál ugyan az engedélyezési eljárás elhúzódása, ezek az engedélyek azonban 2003-ra már elkészültek, így, mint mondják, a víztározók építését is meg lehetett volna kezdeni. A tározók gondolatával egyébként az ellenzék is végig egyetértett, annál is inkább, mert azok az eddig mért legmagasabb vízszint fölötti áradáskor is jelentős mértékben - az induláskor 30, a teljes kiépülés után pedig 70 százalékban - csökkentették volna az árvíz kockázatát.
Az ellenzék szerint folytatni kellett volna az előző kormány munkáját, hiszen a polgári kabinet 1998-2002 között mintegy 203 kilométernyi nagyfolyami töltést épített. Mint mondják, a mostani kormány azért nem tudta teljesíteni a védművek terén vállalt kötelezettségeit, mert arra nem szánt elég pénzt. A száraz évek alatt elhanyagolta az árvízi védekezést és hiába szerepelt forrás a költségvetésben a Vásárhelyi Tervre, azt nem használta fel, a védművekre pedig nem biztosított elegendő összeget.
Magyar Rádió, MNO - fidesz.hu