Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zsákokkal védekeznek a szentendrei HÉV vonalán

A Duna fővárosi tetőzésének időszakában a szentendrei HÉV vonalán a BKV szakemberei töltésmegerősítést végeznek több szakaszon - tapasztalta az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója.


Dátum: 2006-04-05 10:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54222
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:34:57.996099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Tímár utcánál a vasúti sínek mellett a budapesti közlekedési vállalat 25 dolgozója az átázás ellen fóliával és homokzsákokkal dolgozott a töltés megerősítésén. Csoportvezetőjük tájékoztatása szerint folyamatos váltással mintegy 100 ember vesz részt a HÉV vonalán folyó védekezési munkálatokban.

Intenzív védekezés folyik a Batthyány téren, magasítják az aluljárók körül korábban homokzsákokból kialakított védelmi vonalat, hogy a feltörő víz ne juthasson le az aluljáróba.

A III., Búza utcánál a víz a csatornákból feltört az úttestre, mintegy 15 centiméter magasságú víz borítja az utat, több szakaszon egy sávra szűkítették a közlekedést. Aquincumnál szintén vízátfolyások keletkeztek az utakon.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek