Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nő a megújítható energiaforrások súlya az amerikai üzemanyag-ellátásban

Az amerikai kormányzat mezőgazdasági programjának további reformjában még nagyobb hangsúlyt fognak kapni a megújítható energiaforrások, a mezőgazdaságból élők jövedelmének növelése végett is, így foglalt állást a szenátus mezőgazdasági bizottsága Washingtonban.


Dátum: 2006-04-05 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:34:59.467335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A programot mindkét párt támogatja, azt is, hogy növelni kell a mezőgazdasági minisztérium segély- és hitelkeretét a kutatás és a beruházások, egyebek között etanolüzemek építésének finanszírozására.

Az Egyesült Államokban tavaly óta már törvény szavatolja, hogy a hazai gyártású etanolnak és a biodízelnek részt kell adni a hazai motorüzemanyag-piacon.

Vita van azonban abban, hogy milyen nyersanyagokat vonjanak be a termelésbe. A szenátusi bizottság vezetői támogatnák, hogy egyebek között cukorból is gyártsanak etanolt. A képviselőház mezőgazdasági bizottságában viszont úgy vélik, hogy ennek állami támogatása értelmetlenül többe kerülne, mint a jelenleg főleg kukoricaalapú etanol gyártásának támogatása.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek