Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapest önkormányzatának nincs környezetvédelmi koncepciója

Katasztrofálisnak minősítette a fővárosi játszóterek, parkok állapotát hétfői ferencvárosi sajtótájékoztatóján Tirts Tamás, a városrész fideszes országgyűlési képviselője.


Dátum: 2002-02-18 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:48.873844, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tirts Tamás, aki egyben a fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ frakciójának vezetője, kijelentette: Budapest önkormányzatának nincs környezetvédelmi koncepciója.

A képviselő szerint a koncepció hiányáért a fővárosi közgyűlés környezetvédelmi bizottsága, illetve annak vezetője, Bubla Gyula felelős.

Tirts Tanás elmondta: az általa vezetett frakció a választási ciklus elején jelezte, hogy a főváros környezetvédelme érdekében nem elég egy bizottság megalakítása, hanem önálló főpolgármester-helyettesi tisztséget kellene létrehozni e szerteágazó és fontos terület felügyeletére.

Megjegyezte: a javaslat ellenére a főváros környezetvédelméért még ma is Vajda Pál városüzemeltetéssel megbízott főpolgármester-helyettes a felelős, aki azonban elsősorban a tömegközlekedéssel és a közmű cégekkel foglalkozik, nincs ideje és energiája másra.

Tirts Tamás szerint Budapest múlt hét péntekén megjelent, 30 évet felölelő városfejlesztési koncepciója tartalmazza: ma a főváros területének 54,4 százaléka erdő, a parkok aránya pedig ezen belül 2,3 százalék, s ez megítélése szerint alacsony.

A képviselő úgy látja, hogy a meglévő fővárosi parkok és fás területek fogynak. Ezt annak tulajdonítja, hogy a budai önkormányzatok magatartása "puha", amikor az építési engedélyeket kiadják, illetve építési területté nyilvánítanak zöldterületeket, a pesti oldalon pedig a nagy építkezések, a bevásárlóközpontok miatt tűnnek el erdős övezetek.

Tirts Tamás kevésnek tartotta, hogy a főváros költségvetésének minden 100 forintjából 1 forint jut környezetvédelemre. Szerinte a főváros költségvetésében is sokkal jelentősebb összeget kellene elkülöníteni a zöldterületek, a parkok védelmére, illetve újak létrehozására.

Tirts Tamás annak a véleményének adott hangot, hogy a meglévő játszóterek, parkok felújítása sem megfelelő, mert a fővárosban ezzel foglalkozó két cég gyakorlatilag felosztotta egymás között a piacot, oda versenytársakat nem enged be, ugyanakkor feladata teljesítésében "elkényelmesedett".

Tirts Tamás szerint a tavalyi költségvetési vitában még a szocialista képviselők is elismerték, hogy a játszóterek felújítására nem elegendő 120 millió forint, de majd jövőre több lesz. A képviselő szerint ez a szándék kevés a most játszótérhez nem jutó gyerekeknek.

Kapcsolódó elemek