Állásbörze a Corvinus Egyetemen
Több mint 100 munkáltató csaknem háromezer állásajánlatával ismerkedhetnek meg az érdeklődők szerdán és csütörtökön a Budapesti Corvinus Egyetemen rendezendő KarrierExpón.
Dátum: 2006-04-05 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:00.424263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legtöbb cég informatikai, pénzügyi, számviteli, értékesítési területre, valamint vezető-utánpótlási (gyakornoki) programba keres fiatal szakembereket, akiknek átlagosan bruttó 215 ezer forintos fizetést kínálnak - derül ki az Edupress felsőoktatási portálon közzétett tájékoztatóból.
A börzén céges tesztekkel, grafológiával, karrier-tanácsadással várják az álláskeresőket. Lesz továbbá önéletrajz-tanácsadás, próbainterjúk magyar és angol nyelven, és pszichológiai teszteket is kitölthetnek az állásbörzére kilátogatók.
MTI - fidesz.hu