Dombrád-Tiszabercel között jár a Tisza árhulláma
Dombrád és Tiszabercel között jár a Tiszán vonuló árhullám, a tetőzés 820 centiméter fölött csütörtökön várható a folyó tiszaberceli részén - közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2006-04-05 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:01.946206, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tisza gátjainál ennek megfelelően Tiszatelek és Tiszabercel között harmadfokú az árvízvédelmi készültség, attól feljebb, Vásárosnaményig másod-, Tarpáig pedig már csak elsőfokú - mondta Bodnár Gáspár.
Az igazgató kiemelte: a beregi és az észak-szabolcsi folyórészen, egészen Szabolcsveresmartig apad a vízszint, például Tivadarnál 124, Vásárosnaménynál pedig 71 centimétert csökkent kedd reggeltől, szerdán délelőttig.
Apad a többi szabolcsi folyó is, a Kraszna torkolati szakaszán másod-, a Szamos gátjainál pedig már csak elsőfokú készenlétre van szükség, míg a Túron meg is szüntethették a készültséget.
A Tisza visszaduzzasztó hatása miatt a Lónyay-főcsatorna vize Tiszabercel és Kemecse között változatlanul igen magas, ezért ott harmadfokú készenlétet tartanak.
A Nyíregyházához közeli főcsatorna nagyhalász-mágai térségében hullámverés ellen gáttakarásra készülnek fel a vízügyi szakemberek, hogy a tartós vízállás és a szél ne okozzon nagyobb károkat a töltésben.
MTI - fidesz.hu