Hongkongban lefoglaltak egy MIG-29-es repülőgépet
A hongkongi vámhatóság lefoglalt egy harci repülőgépet, feltehetően MiG-29-est tartalmazó konténert, amely Ukrajnából érkezett.
Dátum: 2006-04-05 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:02.530092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint a Kyodo japán hírügynökség jelentette csütörtökön, a rakomány úti célja az Egyesült Államok. A konténert még április másodikán foglalták le, de csak most került nyilvánosságra az ügy. A konténert azért foglalták le mert nem volt meg a katonai repülőgép szállításhoz szükséges tranzitengedély, valamint abban nem jelölték meg a szállítmány küldésének célját. A harci gépen egyébként nincs fegyverzet és a hajtóművet is eltávolították belőle.
Az ukrán védelmi minisztérium szerdán azt közölte, hogy nincs köze a lefoglalt szállítmányhoz. Igor Haljavinszkij, a tárca szóvivője hangsúlyozta, hogy a katonai technika és fegyverzetek exportjával a kormány különleges részlegei foglalkoznak, többek között az Ukrszpectehnika vállalat.
MTI - fidesz.hu