Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Ifjúsági Tagozat őszinte részvétét fejezte ki, és mielőbbi jobbulást kíván Komássy Ákosnak


Dátum: 2006-04-05 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54238
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:02.818321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Komássy Ákost két hete ismertem meg. A kampányban három alkalommal is vitáztunk. Egyszer a Duna-tv-ben. A műsor után beszélgettünk egy fél órát, és úgy tűnt, hogy közöttünk fiatalok között - politikai identitástól függetlenül - van egy közös nyelv, egy közös nevező, amin vitáink ellenére is szót értünk. Pénteken újból vitáztunk a kormány megítéléséről, a diákhitelről, lakástámogatási-rendszerről. A hírt most hallottam, meg vagyok döbbenve. Tegnap mi Miskolcon voltunk, az M3-on jöttünk visszafelé, arra, amerre Ákos. Korrekt vitapartner, rendes gyerek.

A Fidesz Ifjúsági Tagozatának nevében engedjétek meg fiatal baloldaliak, hogy részvétünket fejezzük ki elhunyt munkatársatok iránt!

Ákosnak jobbulást, és mielőbbi felépülést kívánunk, üdvözlettel:

Loppert Dániel az Ifjúsági Tagozat vezetője

Kapcsolódó elemek