Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megrongálták egy fideszes aktivista személyautóját Katymáron

Szerda reggel jelentették be a bajai rendőrkapitányságnak, hogy Katymáron egy fideszes aktivista kocsijának szélvédőjét betörték, az egyik kerekét leengedték - közölte az MTI-vel a rendőrség.


Dátum: 2006-04-05 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:04.273386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A rendőrség a helyszínelés után rongálás miatt, ismeretlen tettes ellen eljárást indított és értesítette az illetékes választási bizottságot, mert a személygépkocsin egy párt jelöltjének plakátjai voltak felragasztva" - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra százados, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A személygépkocsi tulajdonosa Szabó Richárd az MTI-nek elmondta, hogy Bányai Gábornak, Bács-Kiskun megye 10. választókerületében a Fidesz és a KDNP közös jelöltjének a kampányában segít. Hozzátette: gépkocsiját megrongálták, de a környező utcákon a Fidesz és az MDF plakátjait is leszaggatták ismeretlenek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek