Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hosszan tartó védekezésre számítanak a Körösökön

Megnyugtatónak nevezte a Körösökön kialakult árvízi helyzetet, ám hosszan tartó védekezésre számít a Békés Megyei Védelmi Bizottság elnöke.


Dátum: 2006-04-05 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:05.609502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Zoltán, a védelmi bizottság operatív törzsének szerdai ülését követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Körösökön harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, ám a magas vízállás miatt nincs szükség olyan intézkedések bevezetésére, mint a Duna egyes szakaszain.

Bak Sándor, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖRKÖVIZIG) vezetője hozzátette, hogy a Körösökön folyamatosan, egymásra futnak az árhullámok. A Fekete-Körös például az elmúlt napokban némileg apadt, ám a vízgyűjtőn lehullott újabb csapadék, illetve a hóolvadás miatta szerda éjszaka ismét harmadfokú, 739 centiméteres vízállás mellett tetőzött a folyó Antnál.

Jelenleg harmadfokú készültség van érvényben a Kettős- és a Hármas-Körösön is, ám a folyókon levonuló árhullámot képes befogadni a Tisza, mert Csongrádnál a Hármas-Körös torkolatánál a két folyó vízszintje között jelenleg két méter a különbség.

A hosszan tartó magas vízállás miatt az igazgatóság vezetője a különböző "árvízi jelenségek" elszaporodására számít. Példaként Doboz nagyközséget említette, ahol a Fekete- és a Fehér-Körös összefolyásánál harmadfokú belvízvédelmi készültséget kellett elrendelni a szanazugi üdülőterületen a növekvő belvíz miatt.

A KÖRKÖVIZIG munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik a fővédművek állapotát, hogy időben észlelhessék az esetleges átázásokat, szivárgásokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek