Vagyonkorrekció
Dátum: 2006-04-05 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:07.919018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha az ország leggazdagabb száz vállalkozójának (ahol az MSZP-s kötődésű vállalkozások erősen túl vannak reprezentálva) a vagyonát megtisztítanánk azoktól a vagyontárgyaktól, amelyeket privatizáció útján szereztek meg, valamint az árbevételeiket az állami megrendelésektől, vagyis csak a saját beruházásból létrehozott tőkejavakat és magánpiaci tranzakciókat vennénk számításba, akkor igen érdekes eredményre jutnánk. Ezek a sztárvállakozók szinte kivétel nélkül kiesnének nemcsak a top 100-as, hanem talán még a top 1000-es listából is. Ők ugyanis - tisztelet az igen kis számú kivételnek - csak azt tudják, hogyan lehet az állami pénzeket lecsapolni és magánvagyonná transzformálni.
Mellár Tamás: Csődtömeg vár az új kormányra; Magyar Nemzet. 2006. április 5.