Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Belgrád nem enged a Koszovó decentralizációjából

A bécsi szerb-albán tárgyalások egyelőre nem hozták meg a kívánt eredményt, de Belgrád nem fog engedni a követeléseiből - szögezte le Aleksandar Simic miniszterelnöki tanácsadó, a szerb tárgyalóküldöttség egyik tagja.


Dátum: 2006-04-05 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:08.637064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Simic a Glas Javnosti című belgrádi napilapban szerdán megjelent interjújában kifejti, hogy milyen nézeteltéréseken akadt meg a Koszovó jövőbeni státusának meghatározását célzó bécsi megbeszélés-sorozat, amelyen eddig kizárólag a hatalmi szervek decentralizációjáról és az önkormányzati rendszer átalakításáról volt szó.

Simic szerint az albán fél nem fogadta el, hogy a szerb helyhatóságoknak közvetlen kapcsolatuk legyen Szerbiával, míg a belgrádi tárgyalóküldöttség azt követeli, hogy Szerbia közvetlenül nyújthasson segítséget ezeknek az önkormányzatoknak a logisztika, a káderpolitika és a pénzügyek terén. Az önkormányzatok finanszírozása volt az egyik kérdés, amelyen megakadt a státustárgyalások harmadik, hétfői fordulója. Az albánok azt szerették volna elérni, hogy a szerbiai pénzügyi támogatás a koszovói költségvetésen keresztül jusson el a szerb helyhatóságokhoz, míg a szerb fél azt akarja, hogy a segélyeket közvetlenül az önkormányzatok kapják meg. Ha a segélyek a "pristinai trezorba" mennének, a koszovói hatalom saját tetszése szerint és nem rendeltetésének megfelelően osztaná szét a pénzt - mondja a tanácsadó, aki szerint az albánok "felügyelhetik", de nem "ellenőrizhetik" (vizsgálhatják felül) a segélyeket.

Aleksandar Simic szerint nem csak a decentralizáció modellje körül vannak nézeteltérések, abban sincs egyetértés, hogy milyen "súlya" legyen a majdani megállapodásnak. Magyarázata szerint Belgrád azt akarja elérni, hogy a megállapodás "törvények feletti" legyen, vagyis rendelkezéseit ne lehessen módosítani a koszovói parlamentben, de ettől az albán fél elzárkózik.

Goran Bogdanovic koszovói szerb vezető, - aki ugyancsak tagja a szerb tárgyalóküldöttségnek - közli ugyanezzel a belgrádi napilappal: a státustárgyalások harmadik fordulójában egyetértés született arról, hogy a szerb és az albán fél papírra veti a decentralizációs elvekkel kapcsolatos észrevételeit, és továbbítja ezeket a decentralizációs tárgyalásokon közvetítő Albert Rohannak. Az osztrák diplomata összehasonlítja, hogy miben egyeznek és miben térnek el az álláspontok, és kidolgoz egy dokumentumot, amelyben megfogalmazza saját ajánlásait. Bogdanovic szerint a tárgyalások következő, május 4-i fordulójáig az osztrák diplomata "ingadiplomácia" révén, Belgrádba és Pristinába látogatva próbálja majd közelíteni az álláspontokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek