Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dél-Korea - kudarcba fulladt a külföldi rizs első értékesítése

A Dél-Korea által importált amerikai rizsnek mindössze 3 százalékát sikerült értékesíteni a nagykereskedőknek szerdán, a felvásárló cégek ugyanis tartottak a külföldi rizst elutasító dél-koreai farmerek dühétől. Emiatt viszont kérdésessé vált, vajon az ország képes lesz-e teljesíteni a gabonakereskedelem nyitottságára vállalt kötelezettséget.


Dátum: 2006-04-05 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:10.205760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az állami kezelésben lévő Mezőgazdasági-Halászati Kereskedelmi Vállalat mindössze 40 tonna amerikai rizst értékesített aukción a behozott 1372 tonnából. A vásárló kereskedelmi cégek nevét nem hozták nyilvánosságra tartva attól, hogy az importot ellenző farmerek retorziókkal élhetnek velük szemben.

Az egyik nevét eltitkoló nagykereskedő közölte: "nem lett volna értelme részt venni az aukción, mert esetleg megvertek volna emiatt a farmerek".

Amennyiben a dél-koreai kormányzatnak nem sikerül bevezetnie a hazai piacra a külföldi rizst, úgy megszegné nemzetközi ígéretét, amely a piac megnyitásáról szól, konkrétan pedig arról, hogy 2014-re a fogyasztáson belül 8 százalékra emeli a külföldi rizs arányát a 2005-évi 4,4 százalékról.

A mostani aukciót tucatnyi farmer tiltakozása kísérte, egyesek kalapáccsal verték szét az amerikai rizst tartalmazó tartályokat. Egyes termelők korábban öngyilkosságot követtek el, a rendőrségi összecsapások során pedig autókat romboltak szét a tüntetők tiltakozásul a hazai piac külföldi rizs előtti megnyitása előtt. Ugyan a dél-koreai rizs ára az amerikainál négyszer drágább, a kormány hatalmas importadóval sújtja az utóbbit, emiatt a fogyasztók nem érzékelhetik az árkülönbséget.

A második, 1380 tonnás amerikai rizsszállítmány a jövő héten érkezik az országba, de a szakértők szerint az áru legfeljebb csak feldolgozott formában, vagy az éttermekbe jutva kerülhet a piacra, vagyis úgy, hogy a fogyasztók ne ismerjék fel a rizs eredetét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek