A változás az első választókon is múlik
Orbán Viktor levélben személyes üzenetet juttat el csütörtökön minden első választóhoz. A Fidesz elnöke arra biztatja őket, hogy menjenek el vasárnap választani, és szavazzanak a polgári oldal jelöltjeire - jelentette be szerdán Szombathelyen sajtótájékoztatón Ágh Péter, a Fidelitas országos alelnöke.
Dátum: 2006-04-05 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:11.810396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A fiatalok azt érzik, hogy a politika nem róluk szól, hanem a fejük fölött zajlik, az 1 millió 900 ezer fiatal választó - közülük 400 ezer most szavazhat először - csak töredéke járul az urnákhoz.
Szavai szerint kampányukkal arra szeretnék a fiatalokat buzdítani, hogy vegyenek részt a választásokon.
Ágh Péter hangsúlyozta: azok az ígéretek amelyeket a szocialisták tettek a fiataloknak 2002-ben, nem valósultak meg. Nincs ingyenes jogosítvány, nem épült 10 ezer kollégiumi férőhely, továbbra sem ingyenes a diákok utazása, a "Kell egy hely" programra pedig a megígért 2 milliárd forint helyett a ciklus alatt mindössze 50 millió forintot költöttek.
"Nem fogadták el az ifjúsági törvényt sem, amelynek előkészítésére pedig 330 millió forintot költöttek el, - ez paragrafusonként 13,9 millió forintot jelent - az Országgyűlés azonban a törvénytervezetet nem találta alkalmasnak az általános vitára" - emlékeztetett.
A Fidelitas alelnöke szerint ha a Fidesz kerül kormányra, 450 ezer forintra emelik a diákhitelt, ingyenes tankönyvet juttatnak minden azt igénylő család számára, és ingyenes lesz a diákigazolvány is.
Szavai szerint annak érdekében, hogy a szakképzés munkára váltható tudást nyújtson, a szakmai kamarák mellett a kis- és középvállalkozókat is bevonják a szakképzésbe.
"A Fidesz igent mond a pályakezdők munkanélküliségének csökkentésére, visszaállítja az otthonteremtési támogatás régi rendszerét" - hangoztatta.
Hozzáfűzte: bevezetik az Új Nemzedék kártyát, amely különböző kedvezményeket biztosít majd a 30 év alatti fiatalok számára, ha cserében "társadalmilag hasznos" tevékenységeket folytatnak, például önkéntes véradásban, környezetvédelmi akciókban vesznek részt, nyelvvizsgát szereznek, sportversenyeken eredményesen szerepelnek, vagy tudományos munkában eredményeket érnek el.
MTI - fidesz.hu