Rekordhiány miatt titkolózik a kormány?
Rogán Antal szerdai sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányt, hogy még az esti Gyurcsány-Orbán vita előtt hozza nyilvánosságra az ország negyedéves pénzügyi, államháztartási adatait. Varga Mihály által elkészített vizsgálatból kiderült, hogy az államháztartás első negyedéves hiány mintegy 800 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy a költségvetés hiány március végére elérte az egész évre tervezett hiány felét - jelentette be a képviselő.
Dátum: 2006-04-05 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:16.344193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor kérésére Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes elnöke és munkatársai az elmúlt napokban az állami szervektől tájékoztatást kérve helyzetelemzést készítettek, hogy kiderüljön mennyi valójában az államháztartás első negyedéves hiánya. Erre azért volt szükség, mert az elmúlt években a kormány nem mondta el az igazat az államadósság mértékéről és a költségvetés helyzetéről - mondta a képviselő.
Titkolóznak
Most túl vagyunk a költségvetési év első negyedévén, de a kormány nem kívánja feltárni az ország valódi pénzügyi helyzetét, hiszen az eddigi szokásjoggal ellentétesen nem április 5-én, hanem csak a választások után, április 10-én akarja nyilvánosságra hozni a negyedéves államháztartási adatokat. Mindez azért történik, mert a kormány nem kívánja feltárni a valóságot a miniszterelnöki vita előtt, nem akarják, hogy a választópolgárok a választások előtt szembesüljenek a gazdaság valódi állapotával, az államháztartási hiány és az államadósság mértékével - jelentette ki Rogán Antal.
Rekordhiány
Varga Mihály által elkészített vizsgálatból kiderült, hogy az államháztartás első negyedéves hiány mintegy 800 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy a költségvetés hiány március végére elérte az egész évre tervezett hiány felét - mondta Rogán Antal. Gyurcsány Ferenc kormánya tehát három hónap alatt elköltötte az egész évre rendelkezésre álló pénz felét, ezzel jelentősen szűkítve a következő kormány mozgásterét. Ha mindez így megy tovább, akkor a következő kormány szinte már semmit sem költhet a költségvetésből, hiszen júniusra kiürül a kassza - tette hozzá.
A 2002-es konvergencia-programban tervezett számoktól egyébként minden évben fényévekre volt a pénzügyi vezetés, hiszen a költségvetési hiány valódi nagysága rendre felülmúlta a kormány által tervezett számokat, 2005-ben például a vállalt 2,5 százalék helyett 7,4 százalék volt a költségvetési hiány. A kormány minden évben jelentősen "eltervezte" a hiány mértékét: 2003-ban 660 milliárddal, 2004-ben 370 milliárddal, 2005-ben pedig 590 milliárddal lépte túl a tervezett kereteket.
2006 első negyedévére pedig rekordhiányt produkált a szocialista - szabad demokrata kormány, hiszen három hónap alatt elköltötte az egész évre szánt összeg felét. Ez azt jelenti, hogy év végére a költségvetési hiány duplája lehet az egész évre tervezettnek, ami súlyos uniós retorziókat vonhat maga után. A kormány pénzügypolitikája kudarcot vallott, veszélybe sodorta a magyar gazdaság nemzetközi megítélését, és a magyar emberek mindennapjait - mondta Rogán Antal.
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány négy év alatt megduplázta az államadósságot
A Fidesz vizsgálatai kimutatták, hogy a hivatalos államadósságon túl az állami vállalatoknál 2006 végére 900 milliárd forintnyi rejtett adósság lesz, amit előbb utóbb szintén az államnak kell kifizetnie. Mint kiderült, a rejtett adóssággal együtt az államadósság nagysága év végére eléri a nemzeti jövedelem 68%-át, vagyis a 16 000 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy négy év alatt a szocialista kormány megduplázta az államadósságot - jelentette ki Rogán Antal.
Mit jelent ez az emberek számára?
Ha mindez így folytatódik, akkor év végére minden ember vállát 1 600 000 forint adósság fogja nyomni a szocialista - szabad demokrata gazdaságpolitikának köszönhetően. Mindez azt jelenti, hogy 2002 óta egy magyar családra 2,2 millió forinttal több adósság jut, ami egy Suzuki ára. Ennyivel adósított el minden magyar családot négy év alatt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány.
Rogán Antal sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányt, hogy még az esti Gyurcsány-Orbán vita előtt hozza nyilvánosságra az ország negyedéves pénzügyi, államháztartási adatait, hogy a vitán a két jelölt a valódi helyzet ismeretében tudja elmondani elképzeléseit, választópolgárok pedig a valós tények ismeretében dönthessenek április 9-én.
Fidesz-SMS az árvízkárosultak megsegítésére
Rogán Antal bejelentette, a Fidesz mától adománygyűjtő SMS-vonalat üzemeltet az árvízkárosultak megsegítésére:
SMS szám: 1784 (bármely telefonról küldhető)
Az sms-be azt kell beleírni: Fidesz
A támogatás összege: 288 Ft
Az üzenetre válasz sms érkezik, amelynek szövege: "Köszönjük, hogy támogatta az árvízkárosultakat / Fidesz"
fidesz.hu