Tíz méter körüli vízszintet várnak a Közép-Tiszán
A lehetséges forgatókönyvek közül az egyik legrosszabb vált valóra, így nagyon jelentős árhullám alakult ki a Tisza felső szakaszán - mondta Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője szerdán Szolnokon, a megyei védelmi bizottság sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-04-05 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:16.941909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miután a Tisza a vásárosnaményi szelvényben már tetőzött, az ott mért értékből arra lehet következtetni, hogy a folyó középső szakaszán április 17-én Kiskörénél 975, Szolnoknál pedig 970 centiméter körüli tetőzés várható. A becsült értékektől való eltérés plusz-mínusz 20 centiméter lehet - közölte Varga László.
Ennek a harmadfokú védekezési szintnek megfelelő tetőzésnek a magasságát és időpontját az elkövetkező napok esős időjárása még befolyásolhatja - tette hozzá. Mint megjegyezte, a Duna és Tisza árhulláma 2-3 napos időkülönbséggel találkozni fog a Tisza torkolatánál, ami az alsó szakaszon lelassítja a lefolyást.
A szakember az aktuális vízállásokról elmondta: a Tiszán Szolnoknál 721 centimétert mutat a vízmérce, s ott az áradás a 20-30 centiméteres napi emelkedés miatt már csütörtökön eléri a másodfokú védekezési szintnek megfelelő értéket.
Varga László tájékoztatása szerint Kiskörénél 990, Szolnoknál 990, míg Tiszaugnál 900 centiméteres árvízre készülnek. Az ennek megfelelő magasítások, ahol a szükséges, már kedden megkezdődtek a fővédvonalakon. Mivel tartósan magas vízállással számolnak, fontos a hullámverés elleni felkészülés is - jegyezte meg.
Tokár István, a megyei védelmi bizottság elnöke azt hangsúlyozta, hogy a védekezésben a szakmai irányítás minden esetben a vízügyi szakemberek feladata. Hozzátette: a települések elsősorban szervezett csoportok felállításával segíthetik leghatékonyabban a munkát.
A vízügyi szervezet elsősorban a korábbi védekezések során már kipróbált brigádok foglalkoztatására törekszik - jelezte.
MTI - fidesz.hu