Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: Aki úgy érzi, hogy Magyarország többre képes, az szavazzon a változásra

A 2002-es választás fontos tanulsága, hogy túl sokat olvastuk a felméréseket, és aki túl sokat spekulál, annak kevesebb ideje marad dolgozni; ebből tanulva mindenki csak a saját munkájában bízhat - mondta Orbán Viktor szerdán Érden, 4-5 ezres hallgatóság előtt tartott kampánygyűlésen.


Dátum: 2006-04-05 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54285
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:17.606083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tizenhat évvel ezelőtt pontosan azt akartuk, ami most vasárnap következik: szabadságot, ami azt jelenti, hogy az ember saját maga dönthet önmaga, a családja és a nemzet sorsa felől - mondta a Fidesz elnöke.

A jó döntéshez szerinte csak azt kell mérlegelni, megváltozik és jobbra fordul-e a magyarok élete, ha minden úgy megy tovább, mint eddig, vagy pedig változtatásra van szükség. "Aki úgy érzi, hogy Magyarország többre képes, az szavazzon a változásra" - tette hozzá.

A Fidesz miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta, hogy új gazdaságra van szükség, mert az emberek szerint ma a munka és a jólét elvált egymástól.

"Amikor a Fidesz kormányoz, akkor csökken a munkanélküliség, növekszik a munkahelyek száma, amikor a szocialisták vannak hatalmon, akkor a munkanélküliség nő, és a munkahelyek száma csökken" - mondta Orbán Viktor. Úgy kell megszervezni a gazdaságot, hogy minden, munkából megélni akaró magyar embernek tisztes megélhetése lehessen -tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek