Mikola: Hadat kell üzennünk a népegészségügyben most észlehető rossz trendnek
"Hadat kell üzennünk annak a rossz trendnek, amelyik a népegészségügyi, népesedési kérdésekben most észlehető" - mondta el Mikola István, a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje Sarkadon sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-04-05 18:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:18.298050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tudósokra hivatkozva a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltje kiemelte, hogy "ha így folytatódik tovább a megbetegedési és halálozási trend, az élve születési, halálozási adatok így alakulnak, akkor 2050-ben ebben az országban 8-8.5 millió ember fog élni, és 35 százalékban nyugdíjasok lesznek".
Az egészségügy jövőjéről, benne a "privatizálunk, nem privatizálunk" vitáról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy csütörtökön "Szlovákiában országos sztrájk lesz, sztrájkolnak az orvosok". Elmondta: a szlovák kezdeményezés, ami több biztosítós rendszerre épül, három magán és két állami biztosító versengésével, az egészségügyi ellátásban nem vált be".
"A betegeknek fizetniük kell az ellátásért, a szegény betegek nem jutnak a gyógyító szolgáltatásokhoz, ezért holnap az orvosok és az egészségügyi dolgozók beszüntetik a munkát" - mondta Mikola István, aki rámutatott: "a csőd felé rohan a szlovák egészségügy, nálunk pedig a szociálliberális oldal pont ezt a modellt kívánja követni".
Az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere kiemelte, hogy "baj van a magánkezdeményezésekkel az egészségügyben és az állam kivonulásával Csehországban, Lengyelországban, de még a nagyon nagy egészségkultúrával bíró Hollandiában is".
"Hollandiában óriási összegeket vesznek fel hitelként most az Európai Közösségtől annak érdekében, hogy a csődközeli egészségbiztosítási rendszerüket rendbe tudják tenni" - hangsúlyozta, majd hozzátette: kiállnak a társadalombiztosítás megmaradása, egysége mellett, és nem akarják fizetőssé tenni az egészségügyet.
"Számunkra nem közömbös Erdélyben, hogy mi történik itt, milyen kormány áll fel Budapesten, milyen irányba alakul a határon túli magyar politika" - mondta Tőkés László püspök, a Tóth Imre országgyűlési képviselőjelölt sarkadi kampányzáró gyűlése előtti sajtótájékoztatón.
A Királyhágó melléki Református Egyházkerület püspöke szerint "félrevezetők azok a megnyilatkozások, hogy ne avatkozzunk bele a választási kampányba. Ez csak arra jó, hogy leszereljék a határon túli magyarságot".
Számomra itt nem a jobboldal és a baloldal megmérkőzéséről van szó, hanem a nemzeti és a nemzetietlen oldal, az utódkommunista és a rendszerváltoztató oldalnak a megmérkőzéséről - mondta Tőkés László.
MTI - fidesz.hu