Választási csalásra készül az MSZP Szegeden?
Választási csalásra készül az MSZP Szegeden - jelentette ki Balogh László, a Fidesz egyik helyi képviselőjelöltje. A politikus elmondta: a jogszabályok lehetőséget adnak arra, hogy egy választó a két fordulóban két körzetben szavazzon érvényesen, ennek jeleként már közel kétszázan jelezték a választási irodában, hogy Szeged egyik részéből a másikba jelentkeznek át.
Dátum: 2006-04-05 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:18.935991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem láncszavazással, hanem úgynevezett csoportos vonulással akarnak választást nyerni a szocialisták - mondta el Balogh László képviselőjelölt, aki akit erről egy magát szocialista aktivistának nevező névtelen telefonáló tájékoztatta. Balogh László ezt követően arról tájékoztatta a sajtót, hogy a csalás kivitelezhető, ehhez mindössze át kell jelentkezni egy másik választókörzetbe.
"Kap két igazolást, az első igazolást nem használja föl, az eredeti lakóhelyén elmegy és szavaz április 9-én, és ha mondjuk mandátumot produkál az első forduló, akkor ő nem szavazhatna tovább, de fogja magát és az új kék cédulával átballag a másik választókörzetbe, és újra szavaz egy egyéni jelöltre és ezáltal meggyőződésünk szerint választási törvény sért." - fejtette ki Balogh László.
A képviselőjelölt szerint indokolatlan olyan igazolásokat kiadni, amelyek tulajdonosa Szeged egyik választókerületéből a másikba kíván átjelentkezni, kivétel ezalól a kórházban vagy börtönben lévők, illetve a szavazatszámláló bizottságok tagjai. Szegeden eddig 870 jelezték, hogy máshol szeretnének szavazni, ezek egy része (186f ő) azonban nem akarja elhagyni a várost.
Balogh László elmondta, hogy az országos választási bizottság négy évvel ezelőtti állásfoglalása szerint egy szavazó csak egy képviselői mandátumhoz járulhat hozzá, vagyis két fordulóban nem szavazhat két különböző helyen. A szegedi okmányiroda vezetője elmondta: a jogszabályokon csak a törvényhozás változtathat, a kérdéses OVB-határozatot egyébként nem ismeri.
hirtv.hu - fidesz.hu