A Dunát leszámítva egyelőre nincs közvetlen veszély
Magyarország többi folyóján is indultak árhullámok, de egyelőre a Dunát leszámítva nincs közvetlen veszély - tájékoztatta az MTI-t csütörtök reggel Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Dátum: 2006-04-06 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:22.007510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Dunán a fővárosban és fővárostól északra még, a fővárostól délre pedig már kell védekezni. Az apadás lassú, a kritikus időszak legalább 2-3 napig még eltart, és összességében várhatóan egy hét, amíg azt lehet mondani, hogy jelenlegi az árhullám elhagyta Magyarországot - mondta Dobson Tibor.
A többi magyarországi folyón is szinte kivétel nélkül indultak árhullámok, ott is folynak már a védekezési munkák. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadobnál mintegy hatvan fővel erősítik a gátat az önkormányzat, a vízügy szakemberei, önkéntes tűzoltók részvételével.
Különleges lakosságvédelmi intézkedésre a többi megyében általában nem volt szükség. Szórványos kitelepítések voltak, de a többi megyében folyószakaszok mellett egyelőre nincs közvetlen veszély - mondta a szóvivő.
Az ár- és belvíz miatt eddig összesen kitelepített lakosok száma csütörtökre 561-re emelkedett, ez tizenkettővel több, mint előző nap. Budakalászon hat embert, Szigetmonostoron kettő, Kismaroson egy, Sárospatakon pedig három embert kellett kitelepíteni.
Továbbra is mintegy 25 ezren vesznek részt a védekezésben két és félezer technikai eszközzel. A védekezésben részt vevők fele hivatásos állományú, az önkormányzatok, a vízügy, a Honvédség, a tűzoltóság, a polgári védelem és a polgárőrség tagja, a másik fele önkéntes, aki a saját településén segít a védekezésben vagy segítségnyújtásra érkezett az adott térségbe.
A kitelepítések 66 településen 105 lakóházból történtek. Az árvíz és belvíz országosan összesen 177 települést, 12 300 ingatlant és 33 500 embert érint - közölte Dobson Tibor.
Jelenleg két veszélyes pont van az árvíz fenyegette Dunai partszakaszokon. Az egyik a szentendrei kaszinó melletti rész, ahol továbbra is nagyon magas a vízállás, a másik Budakalászon található, ahol a Duna által visszaduzzasztott Barát-patak töltése 100 méteren megrepedt. Az éjszaka és csütörtökön is töltés-megerősítési munkát végeznek az érintett térségekben, hogy a lakóházakat megóvják az elöntéstől.
A belvíz továbbra 170 ezer hektárt borít el az alföldi megyékben, ahol folyamatos a szivattyúzás - mondta el a szóvivő.
MTI - fidesz.hu