Amerikai pilóta holttestét mutatta be egy internetes honlap
Egy állítólagos amerikai pilóta összeroncsolt, égő holttestéről készült videofelvételt tett közzé szerdán egy internetes honlap, akinek a helikopterét a felvételhez mellékelt közlemény szerint Irakban lőtték le.
Dátum: 2006-04-06 07:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54301
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:22.928105, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A videofelvétel szerint - amelyet egy magát a Mudzsahedinek Konzultatív Tanácsának nevező csoport helyezett el az interneten és küldött el elektronikus postán újságíróknak - a szombaton Juszufíja közelében lezuhant Apache típusú amerikai helikoptert a csoport katonai szárnya lőtte le.
A felvétel homályos volt, de világosan kivehető volt rajta a helikopter. Azt nem lehetett látni, hogy a földön vonszolt férfi amerikai katonai egyenruhát viselt-e, de a videóhoz csatolt közlemény szerint amerikai helikopterpilóta volt.
Az amerikai haderő szerdán felháborodását fejezte ki a videofelvétel közzététele miatt. "Fel vagyunk háborodva az ilyen megvetendő videofelvétel készítése és közzététele miatt" - közölte Jonathan Withington bagdadi amerikai katonai szóvivő.
Az amerikai haderő közleménye szerint a felvétel hitelességét nem tudták megerősíteni. Az amerikai haderő hétfőn jelentette be, hogy megtalálta az AH-64D Apache Longbow típusú helikopter két pilótájának holttestét. A gép harci járőrözés közben zuhant le szombaton Juszufíjától nyugatra, feltehetően ellenséges tűz következtében.
A magát ar-Rasidin Hadseregének nevező csoport az interneten közzétett szombati közleményében azt állította, hogy az ő fegyveresei lőtték le a helikoptert.
A nyolc szunnita fegyveres csoportot tömörítő Mudzsahedinek Konzultatív Tanácsa az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki szervezetéhez tartozik.
MTI - fidesz.hu