Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bemutatkozó jobboldal

Az Európai Unióhoz való csatlakozás után is meg kell őriznünk nemzeti identitásunkat, ezért fontos, hogy mind gazdaságilag, mind szellemileg felkészüljön a haza a belépésre - mondta Semjén Zsolt országgyűlési képviselő a Fidesz-MDF-MKDSZ helyi választási szövetség által rendezett politikai fórumon, amelyen Szinyei András polgármesterjelölt, valamint a városi választókerületekben induló jelöltek csoportja is bemutatkozott.


Dátum: 2002-10-11 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:43.795813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Semjén többek között azt is kifejtette, hogy a csatlakozás felkészülten kell, hogy érje a magyar mezőgazdaságot is, hogy a gazdák ne kerüljenek hátrányba uniós kollégáikkal szemben. A települések előrehaladását a helyi önkormányzatok munkája határozza meg. A fejlődés biztosításához a jobboldali választási szövetség megfelelő programmal rendelkezik.

(T. Z. M.) - Heves Megyei Hírlap online

Kapcsolódó elemek