Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Roma népismeretet tanulnak a sárkeresztúri diákok

Roma népismeretet is tanulnak a diákok a Fejér megyei Sárkeresztúron, ahol a lakosság harmada a roma kisebbséghez tartozik; a tantárgyat az intézmény igazgató-helyettese dolgozta ki.


Dátum: 2006-04-06 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:23.845771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új tantárgy az iskola diákjainak 85 százalékát alkotó roma tanulókat segíti szociális, családi helyzetükből adódó hátrányaik ellensúlyozásában, egymás kultúrájának, hagyományainak megismertetésével pedig toleranciára, mások tiszteletére, értékeinek elismerésére neveli a tanulókat - mondta el a tantárgyat kidolgozó Kopasz Dénesné.

Elmondása szerint az alsó tagozatosok a cigány népmesék, versek olvasásával, azok illusztrálásával kezdik a tantárgy tanulását, a felsősök pedig a romák történelmével, hagyományaival, kulturális örökségével ismerkednek. A kisebbek 18 órában, a felsősök 36 órában tanulják a tantárgyat.

A roma népismeret oktatásához az igazgató-helyettes gyűjtötte a roma irodalmat, a képzőművészeti alkotások reprodukcióit és valamennyi, fellelhető szakirodalmat.

A tantárgyat drámapedagógiai foglalkozások egészítik ki, a cigány folklórról, hagyományokról tanultakat pedig népi tánccsoportban is kamatoztatják a diákok. A cigánytáncokat roma származású pedagógus tanítja nekik olyan sikerrel, hogy egy-egy rendezvényen alig akarja leengedi a gyerekeket a színpadról a lelkes közönség.

A népismeret keretében tervezik még a roma képzőművészettel kapcsolatos foglalkozások bevezetését is - mondta el Kopasz Dénesné.

A sárkeresztúri iskolába járó tanulók 69 százaléka halmozottan hátrányos helyzetű, ezért az intézmény pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a képességek kibontakozatását segítő oktatásra is.

Kiemelt feladatként kezelik az olvasási, számolási problémák gyors felismerését és kezelését, valamint a cél érdekében innovatív módszereket - logopédiai fejlesztést, diszlexia prevenciót, kommunikációs beszédfejlesztést, drámapedagógiát - alkalmaznak olyan sikerrel, hogy a végzős diákok többsége szakmát tanul, vagy érettségit adó iskolában folytatja tanulmányait - mondta el Kopasz Dénesné.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek