Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tanácskoznak az iraki vallási felekezetek vezetői

Az iraki síita és szunnita vallási felekezetek, illetve a kurd nemzetiség vezetői április 22-én Jordániában közös megbeszélést kezdenek, azzal a céllal, hogy igyekezzenek megoldást találni arra: miként lehetne az arab országban dúló erőszaknak véget vetni - jelentette be az Ammánban erről szerdán este nyilvánosságra hozott hivatalos közlemény.


Dátum: 2006-04-06 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:24.135913, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iraki iszlám megbékélés csúcstalálkozójának nevezett értekezleten nagy számban vesznek majd részt az érintett felek tekintélyes vallási elöljárói, és az ammáni konferenciát II. Abdalláh jordániai király védnöksége alatt tartják meg.

A közlemény szerint a találkozó "fontos lépés lesz az erőszak leállítása, valamint az iraki egység és stabilitás megteremtése felé vezető úton."

A csúcstalálkozóra várják Amr Muszát, az Arab Liga főtitkárát, valamint Egyiptom, Szaúd-Arábia, Szíria, Irán, Törökország és több más muzulmán ország vallási vezetőit is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek