Tüntetések Nepálban
Legalább háromszáz ellenzéki aktivistát, köztük politikusokat, diákvezetőket tartóztattak le csütörtökön a katmandui demokrácia-tüntetéseken - közölték a megmozdulások szervezői.
Dátum: 2006-04-06 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:24.740247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csütörtök volt az első napja annak a négy naposra tervezett tüntetés-sorozatnak, amelyet a nepáli ellenzék Gianendra király egyeduralma ellen és a demokratikus rend visszaállítása érdekében hirdetett meg. Az uralkodó tavaly februárban ragadott magához minden hatalmat, bejelentése szerint három évre, arra hivatkozva, hogy a kormány képtelen leverni a tíz éve tartó, mintegy 13 ezer halálos áldozatot követelő maoista fegyveres felkelést.
Mint Khagda Praszad Oli, nepáli kommunista politikus közölte, a főváros 17 különböző pontján terveztek tüntetéseket és csupán egyet akadályozott meg teljes egészében a rendőrség. Közben egész Nepálban riadókészültségbe helyezték a hadsereget az általános sztrájk letörésére. Ram Saran Mahat, az ország legnagyobb politikai formációja, a Nepáli Kongresszus Párt egyik vezetője úgy vélekedett, hogy indokolatlan a hatóságok kemény fellépése, és szerinte nem lesznek a tüntetések során erőszakos cselekmények mindaddig, amíg a rendőrök nem provokálják ki azokat.
A Katmandutól 120 kilométerre délre fekvő Malangavában a lázadók
csütörtökre virradóra támadásokat intéztek kormányhivatalok és a
biztonsági erők bázisai ellen. Az összecsapásokban öt rendőr és négy
lázadó vesztette életét. A maoisták megrohamoztak egy börtönt is,
27 rendőrt túszul ejtettek és kiszabadították elítélt társaikat.
MTI - fidesz.hu